Tavaszi könyvújdonságok (2. rész)

Folytatjuk a tavaszi könyvújdonságokat! Ebben a bejegyzésünkben az iskolás korosztálynak válogattunk olvasnivalót. Korábbi cikkeinkre kattintva átböngészheted, hogy melyek voltak a legizgalmasabb januári,  februári, és márciusi (első és második rész) könyvújdonságok is, most pedig mutatjuk az áprilisban várható megjelenéseket. Összeállításunk – terjedelme miatt – háromrészes, a kisebbeknek szóló válogatásunkat ebben a bejegyzésben, a folytatást pedig ebben a cikkünkben olvashatod.

 

A felső tagozat – Álmodozó Izzy

 

Szerző: Terri Libenson

Kiadó: Maxim Könyvkiadó (2019)

ISBN: 978-963-499-033-8

Korosztály: 10-14

 

 

A KIADÓ SZINOPSZISA

A Láthatatlan Emmie díjnyertes alkotója, Terri Libenson előző könyvének folytatásával jelentkezik. A felső tagozatban mindent és mindenkit beskatulyáznak. Izzy álmodozó. Semmit nem szeret jobban, mint a rövid jelenetekben szereplést és azt, hogy érdekes történeteket találhat ki. Hogy mi ennek a hátulütője? Az, hogy soha nem tud eléggé odafigyelni a tanulásra. Bri nagyon okos. De azt akarja, hogy az emberek ne csak a kitűnő tanulót lássák benne. Azt is szeretné, hogy az anyukája olyannak fogadja el, amilyen, és ne nyaggassa folyton azzal, hogy “lépjen ki a gubójából” és járjon dráma szakkörre. A két lány élete váratlan módon összekapcsolódik az iskolai tehetségkutató versenyen, ami mind Bri, mind Izzy számára drámaibb esemény lesz, mint gondolták.

Bolondos hercegnők könyve

 

Szerző: Anna Sarve

Kiadó: Naphegy Könyvkiadó (2019)

ISBN: 978-963-476-026-9

Korosztály: 6-10

 

 

A KIADÓ SZINOPSZISA

Vajon mit esznek a hercegnők? Miért csókolgatnak békákat? És hogyan bánnak el a tűzokádó sárkányokkal? Mesékből és a történelemből ismert királylányok tűnnek fel a bohókás és mókás könyv lapjain: többek között Hófehérke, Pokahontasz, Hókirálynő, Kleopátra, Marie Antoinette, Krisztina királynő. A gyémántos tiarák és az ízletes pávapástétom dacára sem a mesékben, sem a valóságban nem könnyű egy hercegnő élete, a hercegnőség ugyanis nem egy állás, amelyet sok tanulás árán bárki elérhet, vagy esetleg abbahagyhat. Hercegnőnek lenni élethosszig tart, miközben sokan nem akarják, hogy a hercegnők boldogan éljenek, amíg meg nem halnak. Az irigy boszorkányok, az át nem változó békák, a mérgezett alma, a makacs influenza és a kíváncsi lesifotós minden korban megkeserítheti az életüket…

Bori és barátai – Bori, Anna és a sulibuli

 

Szerző: Dagmar Hossfeld

Kiadó: Manó Könyvek (2019)

ISBN: 978-963-403-596-1

Korosztály: 10-14

 

 

A KIADÓ SZINOPSZISA

Boriék iskolájában mindenki parti-lázban ég, ugyanis nemsokára itt a nagy, felsős buli. Ez lesz aztán a mulatság! Bori, Anna, Zizi és Dia feladata, hogy gondoskodjanak a koktélokról és a zenéről. De Anna mással van elfoglalva. Úgy tűnik, sokkal izgalmasabb az új számítógépe és a chat, mint a barátnői. És vajon ki is az a titokzatos Moonwalker, aki annyira foglalkoztatja?

Bűbájos hercegnők – Díjnyertes póni

 

Szerző: Rosie Banks

Kiadó: Manó Könyvek (2019)

ISBN: 978-963-403-604-3

Korosztály: 7-10

 

 

A KIADÓ SZINOPSZISA

Te mit kívánnál? Lotti és Mia Bűbájos hercegnőnek tanulnak, akik valóra tudják váltani az emberek kívánságait. Segíteniük kell Gráciának, amikor elindul a lovas tusán, de a rettenetes Méreg hercegnő mindenáron meg akarja nehezíteni a dolgukat. Sikerül Gráciának elnyernie a díjat, amire vágyik?

A sorozatban szintén most várható: Varázskutya

Hercegnők iskolája -Lili barátra talál

 

Szerzők: Judith Allert – Florentine Prechtel

Kiadó: Manó Könyvek (2019)

ISBN: 978-963-403-635-7

Korosztály: 7-10

 

 

A KIADÓ SZINOPSZISA

Isten hozta a hercegnőket! A Hercegnők iskolája különleges hely. A lányok itt tanulják meg, hogyan legyenek erősek és bátrak – és persze azt is, hogy nincs szebb dolog a barátságnál! Lili Cseresznyevirág Királyságából új diákként érkezik egy bentlakásos iskolába, és nem vágyik másra, csak hogy mihamarabb barátokra találjon. De sajnos nem ismer senkit! Annyira gyötri a honvágy, hogy amikor feltárul előtte egy titkos ajtó…

Szandra és a csajok: Csini?!

 

Szerző: Balázsy Panna

Kiadó: Manó Könyvek (2019)

ISBN: 978-963-403-633-3

Korosztály: 10-14

 

 

A KIADÓ SZINOPSZISA

Irtó gyorsan elrepült három év, és már hatodikos vagyok! Annyi minden történt azóta, hogy csak kapkodom a fejemet! Ebben a könyvben kiderül, mennyire tartom csininek magam, milyen most a sulim, hogy engedem ki a feszkót, milyen igazságtalanságok értek, merre jártam a világban, és milyen nyomozó munkát folytatok a nagyim megbízásából. Brúnó is felbukkan a rakoncátlan tincseivel és Szonja nővérem is egyre jobb fej lesz. Ennél többet nem árulhatok el, a többi a könyvben van!

Sherlock, Lupin és Én – A nagy végjáték

 

Szerző: Irene Adler

Kiadó: Manó Könyvek (2019)

ISBN: 978-963-403-609-8

Korosztály: 10-14

 

 

A KIADÓ SZINOPSZISA

New York, 1873 tele. Irene felidézi magában azt a londoni ügyet, amelybe pár hónapja csöppent két jó barátjával, Sherlockkal és Lupinnel. Gyorsan peregnek az emlékképek: találkozás egy férfival, aki elmesél egy furcsa történetet, egy holttest nélküli bűntény, azután a város alatt húzódó alagútrendszer felfedezése. A három gyerek valóságos föld alatti labirintusban folytatja a nyomozást. Egyik lépés követi a másikat, egyik ötlet a másikat. Irene és barátai a sok-sok veszedelem és titok közepette ismét felejthetetlen kalandot élnek át. London sötét oldala. Minden londoni tudja, hogy a város több évszázados múltra tekint vissza, és sok-sok nemzedék élte le itt az életét. Azokat a sötét, rémisztő helyeket viszont, amelyeket ez a hosszú múlt hagyott örökül a jelennek, kevesen ismerik. Ilyen például a város utcái alatt kanyargó alagúthálózat, ahol napjainkban szerencsétlen nyomorultak és mindenféle bűnözők húzzák meg magukat.

Geronimo Stilton – Ezer mamut, megmozdult a hegy! Ősegerek

 

Szerző: Geronimo Stilton

Kiadó: Kolibri Gyerekkönyvkiadó (2019)

ISBN: 978-963-437-382-7

Korosztály: 7-10

 

 

A KIADÓ SZINOPSZISA

Hogy kicsoda Geronimo Stiltonitekus? Hát Geronimo Stilton őse, aki családjával és barátaival Lávapoliszban él. Stiltonitekus kőtáblákba véste bajuszborzolóan izgalmas történeteit. Ismerjétek meg ti is a Pocok Sapiensek életét! Paleopocok Pongrác, a híres felfedező egy napon rendkívüli hírről számolt be: a messzi Jégföldön mozgó hegyet látott. Micsoda bajuszborzoló szenzáció! Teával és Benjaminnal csatlakoztunk az expedícióhoz, hogy kiderítsük, mi áll a titokzatos esemény hátterében.

A sorozatban még várható: Harc a húsevő virágokkal

A sárkány nyomában – A pásztói oskolamesterek háza

 

Szerző: Kertész Erzsi

Kiadó: Pozsonyi Pagony (2019)

ISBN: 978-963-410-468-1

Korosztály: 10-14

 

 

A KIADÓ SZINOPSZISA

Gáspár 1551-ben, a törökvész idején egy labirintusra bukkan… Dani 2019-ben nem találja a helyét a barátai között… Gáspár egy rejtélyes férfival találkozik, aki nagy feladatot bíz rá… Dani egy középkori lovag elbeszélését olvasva különös dologra lesz figyelmes… A két fiú sorsa a több, mint 500 év távolság ellenére összefonódik, és olyan képességeket fedeznek fel önmagukban, amelyek addig valahol egészen mélyen rejtőztek bennük… legalább olyan mélyen, mint a pásztói oskolamester háza alatti veremben talált értékes középkori leletek. A fantázia és a történelem keveredik Kertész Erzsi lebilincselő regényében, amely Pásztó történetének és egyben a magyar történelemnek egy egészen eddig rejtett, mégis fontos részletét mutatja be az olvasónak. A történetből megismerhetjük a törökök elől menekülni kényszerülő Gáspárt és Danit, aki elszántan próbálja kinyomozni, vajon a pásztói oskolamester háza tényleg misztikus kincseket rejt-e. Ezt olvasd az Egri csillagok előtt!

Az Abszolút Könyvekről – és köztük Kate Scott: Óriás és Anna Woltz: Gipsz, avagy hogyan szereltem meg egy nap alatt a világot című kötetekről – ebben a bejegyzésünkben írtunk ajánlókat. Ajánljuk továbbá Bojti Anna: Éjszaka az állatkertben című kalandjáték regényét is.

Alsógatyás kapitány és a beszélő vécécsészék támadása

 

Szerző: Dav Pilkey

Kiadó: Maxim Könyvkiadó (2019)

ISBN: 978-963-499-031-4

Korosztály: 7-10

 

 

A KIADÓ SZINOPSZISA

George és Harold szokásuk szerint nagy tréfamesterek. Legutóbb hipnotizálták Mr. Kruppot, és elhitették vele, hogy ő Alsógatyás kapitány. Most meggondolatlanságból életre keltenek egy gusztustalan, életveszélyes szörnyeteget – a Rettenetes Turbóvécécsésze 2000-et. Vajon akad-e valaki, aki képes megmenteni az iskolát a Beszélő Vécécsészék rémisztő támadásától? Figyelj világ, visszatértek a nagy gatyók! Nem is oly régen, George és Harold megteremtették az iskolájuk történetének legnagyobb szuperhősét, és meggondolatlanul életre keltették! Ő Alsógatyás kapitány, akinek a valós kiléte olyannyira titkos, hogy még ő maga sem tudja, kicsoda! De ez csak a kezdet volt… A fiúk most véletlenségből egy egész sereg gonosz, rosszakaratú beszélő vécécsészét hoztak létre, akik világuralomra törnek!!! Valakinek harcba kell szállnia ellenük – és erre a feladatra bizony CSAKIS EGYETLEN szuperhős lehet alkalmas a világon: aki rendelkezik GATYAGUMI-CSAPÁSMÉRŐ ESZKÖZZEL.

Hősök leszünk! – Szupermalac és Űrkapitány

 

Szerző: Dóka Péter

Illusztrátor: Máli Csaba

Kiadó: Móra Ferenc ifjúsági Könyvkiadó (2019)

ISBN: 978-963-486-054-9

Korosztály: 7-10

 

A KIADÓ SZINOPSZISA

Szupermalac és Űrpatkány egy messzi-messzi galaxisban él… Régen ők is a Földön laktak, de akkor még más volt a nevük: Csocsó és Pati. A többi állat gúnyolta őket, mert nem vették észre, milyen különlegesek. Senki sem sejtette, hogy hamarosan űrhajóba pattannak, és szuperhősök lesznek. Kísérd el őket csillagközi kalandjaikra! Ismerd meg társaikat: a ravasz Fáraó kandúrt és feleségét, Kleó cicát! Megmentheti egy malac és egy patkány a világot? Sikeresebbek lehetnek, mint a daliás Acélmedve? És vajon megkapják a szuperhősengedélyt? A sorozat első kötetében a két űrvagány cukisítja a csillagpolipot, segít a Mikulásnak, és szembeszáll a gonosz Rosszkutyával is. De csak akkor győzhetnek, ha Szupermalac meg tudja állítani az időt… Szupermalac és Űrpatkány a tévében is felbukkan! Az animációs sorozat rajzait és a kötet illusztrációit Máli Csaba készítette. Előkészületben: A három űrbetyár, Az idővihar

Mit érzel? Az érzelmek színes világa

 

Szerző: Elinor Greenwood

Kiadó: HVG Könyvek (2019)

ISBN: 978-963-304-778-1

Korosztály: 7-14

 

 

A KIADÓ SZINOPSZISA

Mi történik a szívedben és a fejedben? Hogyan hat a nevetés a szervezetedre? Miért jó sírni, ha bánatos vagy? Mit tehetsz, ha valaki zaklat? Boldogság, félelem, düh, szomorúság… olyan sokféle érzelem van, nem egyszerű kiigazodni rajtuk. De az érzelmek a barátaid – tanuld meg felismerni és kifejezni őket!

További tavaszi könyvújdonságokért folytasd a cikket ezen és ezen a linken.

Iratkozz fel YouTube-csatornánkra, ahol további gyerekkönyves belapozókat találsz!

Ha tetszett bejegyzésünk, kérjük, ne felejtsd el lájkolni Facebook-oldalunkat is, hogy ne maradj le egyetlen bejegyzésünkről sem.