Charlotte Guillain: Talpam alatt a föld

Charlotte Guillain leginkább meséket és realisztikus történeteket ír gyerekeknek, ám itthon elsőként mégis pazar ismeretterjesztőivel mutatkozott be. Két kötet, két rendhagyó utazás. A Fejem felett az égbolt felrepíti kis olvasóit az égig, fel, fel a végtelen világűrbe és vissza. Míg a Talpam alatt a föld egyre mélyebbre és mélyebbre hatol Földünk belsejébe, és még azon is túl. Űrutazáson korábbi bejegyzésünkben jártunk már, ezért most nézzük meg, milyen titkok rejlenek a lábunk alatt. Öveket becsatolni, bányászlámpát a kobakra, kalandra fel!

Talpam alatt a föld

 

Szerző: Charlotte Guillain

Illusztrátor: Yuval Zommer

Kiadó: HVG Könyvek (2020)

ISBN: 978-963-304-872-6

Korosztály: 4+

 

 

Hopsz, mielőtt belevágnánk, jöjjön még egy rövid kitérő a könyvekről (bővebben a Fejem felett az égbolt ajánlójában írtunk róla). Charlotte Guillain rendhagyó ismeretterjesztőivel – Verne Gyula reloaded –  valóban úgy érezhetjük, hogy egy mesebeli utazáson veszünk részt. Magával ragad és elgondolkodtat – segít máshogy szemlélnünk a környezetünket. Magukat a kiadványokat is másként (elforgatva) kell kézbe vennünk, az egyik érdekességük ugyanis, hogy az oldalak harmonikaszerűen egymásra hajtogatva helyezkednek el. A könyveket így mindkét irányba lapozgathatjuk, aszerint, hogy épp távolodunk, vagy közeledünk a földfelszíntől. De ha szeretnénk, az egészet ki is teríthetjük naaagyon hosszúra (cirka 3 méter!), hogy mindent még jobban szemügyre vehessük. Kalaplengetés dukál az illusztrátornak, Yuval Zommernek is, akinek a realisztikus, részletgazdag rajzai nagyszerűen illeszkednek a történetekhez. Vágjunk bele, lássuk a Földet belülről!

Amikor a város utcáit járod, rengeteg a zajforrás és a látnivaló. Hangosan dudáló autók és buszok robognak el melletted. A vásárolgató, vagy munkába igyekvő emberek beszélgetnek és kiabálnak. Mindeközben a színes kirakatok csak úgy ragyognak. Vajon megállsz időnként, hogy lenézz a lábad elé?

Elgondolkodtál már azon, hogy mi minden lapulhat a talpad alatt? Mi történik a talajban, és még annál is mélyebben, ahogy haladsz a Föld belseje felé? Ebből a könyvből megtudhatsz mindent. A kiindulópont egy forgalmas városrész, munkába siető emberekkel, autókkal, buszokkal. Közvetlenül az út alatt mindenféle vezetékek futnak. Az egyik hálózat a vizet, a másik az elektromos áramot, a harmadik az internetet és a telefont szállítja az otthonokba, a munkahelyekre, vagy éppen az iskolákba. De nemcsak vezetékeket és csöveket, hanem különböző élőlényeket is találunk a föld felső rétegében. Itt masíroznak például a földigiliszták és a százlábúak is. Tudsz mondai néhányat te is? Kicsit mélyebbre haladva beleütközhetünk a szennyvízcsatornába. Hű, de büdi! Ide folyik le az eső, és a házak szennyvize is. Mit gondolsz, találhatunk erre patkányokat is?

Ha lejjebb ásunk, megeshet, hogy csontvázakba és maradványokba ütközünk, de ebben a rétegben találhatunk régi tárgyakat, régészeti leleteket, érméket, ősi használati eszközöket is. Nicsak, erre száguld egy metró! Tudtad, hogy a metróalagutat agyagos talajba vájják? Mit gondolsz, miért? Ha még lejjebb ereszkedünk, elérjük az üledékes kőzetet is, és ha szerencséd van, akár föld alatti barlangra is bukkanhatsz. Tudod, hogy keletkeznek a cseppkövek? Ismered a fajtáit is? A barlangokban sokszor föld alatti folyók is csorgadoznak. Vajon milyen élőlények élhetnek bennük? Nemsokára elérjük a kőszén rétegeit. Nézd, hogyan bányásszák a szenet! De mikor és hogyan keletkezett, és hogyan került ide? Következik a gránit réteg, majd a magmás kőzet. Jó nagy utat tettünk már meg, de még mindig csak a föld legkülső rétegénél járunk.

Amikor elérkezünk a földkéregig, kapaszkodjunk meg, mert ez rázós lesz! Itt a kőzetlemezek folyamatos mozgásban vannak, és ha találkoznak, abból akár földrengés is lehet! A tudósok szeizmográf segítségével figyelmeztethetnek minket erre. Ha átjutunk a magmán, egyre jobban forrósodik a helyzet, és belecsobbanunk a földköpenybe. Ezen úsznak a kőzetlemezek. Ha elég bátrak vagyunk, és haladuk tovább, elérjük a forró és folyékony külső magot is, ami olvadt fémekből, vasból és nikkelből áll. Ezeknek a fémeknek az áramlása révén jön létre a mágneses mező. Most már ne álljunk meg! A Föld középpontjában a belső mag található, szilárd halmazállapotú és kristályos szerkezetű fémekkel, és uszkve 6000 ℃ hőmérsékletével. A külső maggal együtt 7900 kilométer vastag. Ha átvágunk rajta, idővel kilyukadhatunk a Föld másik felére is. Már pedig az a cél!

Már ismét a földköpenynél járunk. Vigyázat, ha a földkéregben repedések vannak, a magma feltörhet! Így keletkeznek a vulkánok. Visszafelé haladva csodáljuk meg a gyönyörű ásványokat is! Achát, ametiszt, arany és gyémánt… Vajon hogyan keletkezhettek? Ahogy haladunk tovább, a márvány és mészkőrétegekbe ütközünk, és rábukkanhatunk különböző ősmaradványokra is. Látod azokat a dinoszauruszokat? Hogyan maradhattak több ezer év után is így meg?

Már a földfelszín közelében járunk, hiszen látjuk a fák gyökereit. Behálózzák az egész talajt, egy erdő van a fejünk felett! Nézd, milyen a borzvár, a rókalyuk, és hogy szaladnak a nyulak az üregekben! Ahogy haladunk tovább, a felső talajrétegekben megjelennek a fű, és kisebb növények gyökerei is, hangyajáratok és lárvák tűnnek fel. Odasüss: egy vakond alszik az odújában! A föld felszínén pedig látható a vakondtúrás is. Ott, ahol milliónyi állat, hangyák, bogarak, lepkék, madarak teszik a dolgukat, masíroznak fel-alá a zöldben. Megérkeztünk.

Micsoda hosszú út volt ez! Jó érzés végre újra látni a napfényt, és érezni a fák árnyékának a hűvösét. Minden olyan békés itt. Lenyűgöző belegondolni, hogy eközben mi minden történik a talpunk alatt!

A KIADÓ SZINOPSZISA

Amikor a város utcáit járod, a zajok és a rengeteg látnivaló lekötik a figyelmedet. Megállsz időnként, hogy lenézz a lábad elé? Eltűnődsz azon, mi történik mélyen a talajban? Utazz velünk a Föld rétegein át, egészen a bolygó középpontjáig, mielőtt ismét a felszínre bukkannál a másik féltekén! Lenyűgöző látványban lesz részed útközben.

A sorozat újdonsága még: Fejem felett az égbolt. Ajánljuk továbbá a Caz Buckingham – Andrea Pinnington szerzőpáros Fedezd fel a környezeted! című élménygyűjtő albuma, valamint az Ismerd meg az éjszakai állatok hangját! című hangkiadós ismeretterjesztő könyve is. Érdekelhet még Pedro Alcalde: Az állatvilág zenészei és Quim Tomás: Az állatviág utazói 

Iratkozz fel YouTube-csatornánkra, ahol további gyerekkönyves belapozókat találsz!

Ha tetszett bejegyzésünk, kérjük, ne felejtsd el lájkolni Facebook-oldalunkat is, hogy ne maradj le egyetlen írásunkról sem. 

Honlapunkon a sütiket alkalmazunk. Ezzel kapcsolatban Adatkezelési tájékoztatónkban olvashatsz bővebben. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató