Julia Donaldson

Julian Catherine Donaldson 1948. szeptember 16-án Londonban született, brit származású előadóművész és gyerekkönyvíró. 1967-1970 között dráma és francia szakon tanult a Bristoli Egyetemen és ezekben az években ismerkedett meg későbbi férjével. Az egyetemi évek után közösen járták a világot utcazenészként. 1974-ben egy brightoni könyvkiadó szerkesztője lett. 1974-1978 között a BBC Children’s Television Plaw Away című műsorához írt gyerekdalokat. Két musicalt komponált ezekben az időkben, King Grunt’s Cake (1976) és Pirate on the Pier (1980) címmel. 1977-ben tanári diplomát szerzett a Brighton College of Educationon és utána a helyi St. Mary Hall iskolában helyzkedett el. Két évvel késöbb a franciaországi Lyonba költözött, majd 1983-ban visszatértek Angliába és a bristoli kórházban gyermekorvos-gyakornokként dolgozott. 1989-ben férje állást kapott a Glasgow University-n, így három gyermekükkel a skóciai Bearsdenbe költöztek. 1990-1994 között ismét a BBC gyerekprogramjai számára írt dalokat. 1993-ban publikálta első gyerekkönyvét A Squash and a Squeeze címmel, melyet a német származású Axel Scheffler illusztrált, aki azóta is állandó alkotótársa. Második könyve The Gruffalo (A Graffaló) címmel 1999-ben jelent meg, meghozva szerzőjének a világhírnevet. 2011-ben két évre megválasztották a brit Children’s Laureate tisztségére, mellyel a gyerekirodalom terén végzett kiemelkedő munkásságát díjazták. Julia Donaldson jelenleg férjével az angliai Steyningben él és alkot.

Magyarul megjelent könyvei

  • A zsúfolt házikó (1993)
  • A Graffaló (1999)
  • A majom mamája (2000)
  • Boszi seprűnyélen (2001)
  • A legcsinosabb óriás (2002)
  • Mackó levelei – Tölgyerdő meséi (2003)
  • Malacbújócska – Tölgyerdő meséi (2003)
  • Nyuszi álmos – Tölgyerdő meséi (2003)
  • A róka zoknija – Tölgyerdő meséi (2003)
  • Szökjünk meg az óriásoktól! (2004)
  • A Graffalókölyök (2004)
  • Tüköry Léda hercegkisasszony (2005)
  • Tüköry Léda és a repülő ló (2005)
  • Tüköry Léda és a varázscipő (2005)
  • Pikó, a nagyotmondó kishal (2007)
  • Bot Benő (2008)
  • Macskazene (2009)
  • Zog, a sárkány (2010)
  • A bandita patkány (2011)
  • Papírbabák (2012)
  • A madárijesztők esküvője (2014)
  • A nyomozókutya (2016)
  • Zog, és a repülő doktorok (2016)
  • Az öt csúfság (2017)
  • Kvirtek és kvartok (2019)
  • A gyógyító kutya (2021)
  • Kovács Bence kedvenc könyve (2021)
  • Mókus és a hóember – Tölgyerdő meséi (2021)
  • Cicus főzni tanul –  Tölgyerdő meséi (2021)

További könyvei

  • Books and Crooks (1998)
  • Night Monkey, Day Monkey (2002)
  • The Snail and the Whale (2003)
  • The Dinosaur’s Diary (2004)
  • One Ted Falls Out of Bed (2004)
  • The Magic Paintball (2004)
  • The Wrong Kind of Bark (2004)
  • Brick-a-Breck (2004)
  • Bombs and Blackberries (2004)
  • The Head in the Sand: A Roman Play (2004)
  • Chocolate Mousse for Greedy Goose (2005)
  • Charlie Cook’s Favourite Book (2005)
  • The Gruffalo Song and Other Songs (2005)
  • The Quick Brown Fox Club (2005)
  • Sharing a Shell (2005)
  • Spinderella (2005)
  • Wriggle and Roar (2005)
  • Crazy Mayonnaisy Mum (2005)
  • The Princess and the Wizard (2006)
  • Room on the Broom and Other Songs (2006)
  • Rosie’s Hat (2006)
  • Hippo Has a Hat (2006)
  • Play Time! – A Selection of Plays (2006)
  • Follow the Swallow (2007)
  • Tiddler (2007)
  • Tyrannosaurus Drip (2007)
  • One Mole Digging a Hole (2008)
  • Toddle Waddle (2009)
  • What the Ladybird Heard (2009)
  • Tabby McTat (2009)
  • The Troll (2009)
  • Running on the cracks (2009)
  • Cave Baby (2010)
  • Freddie and the Fairy (2011)
  • The Rhyming Rabbit (2011)
  • Jack and the Flumflum Tree (2011)
  • Goat Goes to Playgroup (2012)
  • The Singing Mermaid (2012)
  • Superworm (2012)
  • The Snake Who Came to Stay (2012)
  • Mr Birdsnest and the House (2012)
  • Sugarlump and the Unicorn (2013)
  • The Further Adventures of the Owl and the Pussy-cat (2013)
  • The Flying Bath (2014)
  • What the Ladybird Heard Next (2015)
  • Princess Mirror-Belle and Prince Precious Paws (2016)
  • The Everywhere Bear (2017)
  • Animalphabet (2018)
  • What the Ladybird Heard on Holiday (2018)
  • The Cook and the King (2018)

Díjai

  • Nestlé Gyerekkönyv-díj, 1999 – A Graffalóért
  • Blue Peter-díj, 2000 – A Graffalóért, 2003, 2004, 2005
  • Experian Big Three-díj, 2001 – A Graffalóért
  • Hangoskönyv-díj, 2002 – A Graffaló hangoskönyv változatáért
  • Sheffield Book-díj, 2002, 2003
  • Skót Gyerekkönyves-díj, 2002, 2011
  • Stockport Book-díj, 2002, 2011 két könyvéért is, 2012
  • Norfolki Könyvtárak-díja, 2003
  • Hangoskönyv-díj 6 év alatti kategóriában, 2003, 2004, 2005
  • Red House Gyerekkönyv-díj, 2003
  • Portsmouth Book-díj, 2004
  • Book Trust Early Years-díj, 2004
  • Nottingham Book-díj, 2005
  • Brit Gyerekkönyv-díj, 2005 – A legcsinosabb óriásért
  • Giverny-díj, 2007
  • NASEN Book-díj, 2009
  • Galaxy Book-díj, 2010 a Zog, a sárkányért
  • A Brit Birodalom Rendje, 2011
  • University of Bristol (bristoli egyetem) tiszteletbeli doktori címe, 2011
  • Oxfordshire Book-díj, 2011 – a Zog, a sárkányért
  • University of Grasgow (glasgow-i egyetem) tiszteletbeli doktori címe, 2012
  • Oldham Book-díj, 2012
  • A Brit Birodalom Rendje parancsnoki rangon, 2019

Ha tetszett bejegyzésünk, kérjük, ne felejtsd el lájkolni Facebook-oldalunkat is, hogy ne maradj le egyetlen írásunkról sem. 

Iratkozz fel YouTube-csatornánkra, ahol számos gyerekkönyves belapozót találsz!