Sandra Grimm: Ne félj! Bátor mesék

Az egyik legújabb kedvencünk Sandra Grimm színes, vidám mesekönyve, ami – ahogyan az alcíme is felhívja rá a figyelmet – többet tartogat a gyerekeknek egy egyszerű mesénél. Valóban, ugyanis a Ne félj! Bátor mesék egy bátorságkezelős-, átbeszélgetős-, fejlesztős-, tanulságos mesekönyv is egyben, ahol a fókuszban a kicsiket foglalkoztató témakörök, égető kérdések állnak. Mesélj! Keress! Alkoss! három hívogató lehetőség egy könyvben: nos, belevágsz?

Ne félj! Bátor mesék

 

Szerző: Sandra Grimm

Kiadó: Pozsonyi Pagony (2019)

ISBN: 978-963-410-527-5

Korosztály: 3-6

 

 

 

A Ne félj! pont egy tucatnyi vidám, és tanulságos mesét tartogat a gyerekeknek. A siker garantált, hiszen ez a könyv a jó barátjuk, nemcsak szórakoztatja, de segíti is őket abban, hogy megtanulják kezelni a saját félelmeiket. A Ne félj! emellett egy interaktív mesekönyv is egyben, amely vidám játékra is hívja a kicsiket. A szöveg mellett, az oldalsávban külön ikonokkal jelölik, hogy mikor, milyen feladat vár rájuk a mesében (a feladványok a színessel kiemelt szövegrészekre vonatkoznak). A narancsszínű, mosolygós gondolatbuborék például beszélgetést kezdeményező kérdéseket tartogat. Itt nincs jó vagy rossz válasz, a lényeg, hogy hagyjuk kibontakozni a gyerkőc saját gondolatait. A kék nagyítók kis fejlesztő feladatokat tartogatnak a kicsiknek, és a kreativitásukat és képzelőerejüket mozgatják meg. A zöld kéz ikonok pedig játékra, nevetésre, alkotásra, mozgásra ösztönzik a gyerekeket, így ők maguk is a történet részesei lehetnek. A történetek végén pedig extraként, szuper kreatív ötletek is várják őket. A könyv 12 meséje a kicsiket oly nagyon foglalkoztató témákról, számukra égető kérdésekről szól. Mindegyik olyan, mindennapi és fontos eseteket dolgoz fel, amelyeket akkor is jó átbeszélnünk velük, ha épp nem érinti őket közvetlenül. Segítségükre lehet nemcsak a bátorságuk, önbizalmuk felépítésében, de a későbbiekben is, ha esetleg mégis szembekerülnek azzal a problémával. Kíváncsi vagy a mesés részletekre?

Rögtön a könyv elején kiderül, hogy még egy szuperhősnek(!) is van gyenge pontja, hiszen az bárkinek lehet. De ha belegondolunk, ez nem is baj, csak meg kell tanulnunk kezelni őket. Kiderül, hogy ha jól megfigyeljük a dolgokat, talán nem is olyan szörnyűségesek, mint azt először gondolnánk. Nos, egy próbát biztosan megér! A második mesében egy kistigrisnek kell megtanulnia, hogyan álljon ki magáért, és mondja el a véleményét másoknak. Ezután az is kiderül, hogy hogyan érdemes másokat jobb belátásra bírni, és hogy nem mindig az az erősebb, aki azt hangoztatja. Majd egy kislány a szüleit állítja nehéz feladat elé, és megtudhatjuk, hogy hogyan merített Lili bátorságot a példamutatásukból. Aztán Nesszi, a sárkánylány okosan félre teszi az előítéleteit, és megbarátkozik egy fééélelmetesnek képzelt embergyerekkel. Rájön, hogy ha veszi a bátorságot és megismeri, akkor nem is olyan, mint amilyennek először képzelte.

Ottó és Elza, a szörnygyerekek pedig nagyon, de nagyon bátrak lesznek és elismerik, hogy az éjszaka árnyai valójában nem is igazán félelmetesek, sőt! Egy újabb mesében Pimperella, a kis boszorkány belátja, hogy nem az a bátorság, ha megtesz olyan dolgokat, amitől mások félnek, hanem ha olyat tesz, amitől ő maga fél! Tudod, valójában ő nem is fél repülni, egyszerűen csak nincs hozzá kedve! Aham. Vajon sikerül ezen túllendülnie? Ezek után egy játszótéri bátorságpróbán tudhatjuk meg, hogy legyőzhetjük önmagunkat, és igenis megehetjük még a brokkolit(!), vagy a kocsonyát(!) is! Hiszen apáék sem haltak még bele, nem igaz? Majd az is kiderül, hogyan győzte le a sötéttől való rettegését egy kis sellő. Végül pedig Marci, a kis mosómedve tanulságos történtén keresztül megtanulhatjuk, hogy nem baj, ha mások vagyunk, vagy másképp csinálunk valamit. Hiszen néha elég bátornak kell lenni ahhoz is, hogy valami újat kipróbáljunk!

És hogyan néz ki mindez élesben? Nos, ami a négyévesemet illeti, ő a legnagyobb élvezettel csapott a lecsóba. Állt a feladványok elé, megértően bólogatott az átbeszélős részeknél, és összekacsintósan, vagy épp suttogósan mondta el a saját (vagy kis barátai) tapasztalatait nekem. Mindeközben kihúzott mellkassal, hangosan fújtatott, mint egy vérmes tigris, ahogy csak kell. Kis hangyaként sétáltatta ujjacskáit a nyakamon cinkosan nevetve, dörmögve hahotázott, mint egy medve, és viccesen ugrabugrált, ahogy a kis szörnyek szokták. Egyszer, kétszer, tízszer is egymás után…

Mielőtt belevágnánk

Mielőtt pedig belevágnánk, szülőként érdemes a könyv végére lapoznunk, ahol tíz tippet kapunk arra, hogy hogyan jó ezt a könyvet olvasnunk. Arra biztat minket, hogy a tartalomjegyzék ikonjai alapján a gyerekek maguk válasszák ki azt a mesét, ami foglalkoztatja őket. Hogy bátran ismételjük a történeteket többször is, hiszen a gyerekek imádják az ismétlést. Tartsuk szem előtt, hogy a meseolvasás legyen a jó érzés szertartása: nézegessük a képeket, fedezzük fel önállóan, vagy a feladatok segítségével a könyvet. Vonjuk be a gyerekeket játékosan a történetbe, olvassunk lassan, bátran színészkedjünk, egyszóval élvezzük a meseolvasást. Ha pedig kedvünk tartja, bátran találjunk ki közösen újabb és újabb befejezést a történetnek. Hajrá, hajrá!

Sandra Grimm interaktív mesekönyve nagyszerű segítséget nyújt a kisebbeknek abban, hogyan merjenek bátrak lenni és kezeljék az ijesztő helyzeteket! A Ne félj! Bátor mesék egy igazán élvezetes és tartalmas mesekönyv, amelyben szellemes rajzok, mókás feladatok, játékos fejlesztés és nem utolsó sorban szuper bátorság-történetek várják a kicsiket.

A KIADÓ SZINOPSZISA

Mindenki fél valamitől, bizony még Superman is. Ebből a mesekönyvből azonban kiderül, hogy a legijedősebbek is képesek leküzdeni a félelmet. A kötet minden meséjéhez kapcsolódnak kérdések és szórakoztató feladatok, hogy könnyebben menjen a beszélgetés, és a rövid játékok segítségével feloldjuk a feszültséget. Sőt, apró barkácstippeket is találunk minden mese végén, amik az olvasott történetekhez kapcsolódva biztatják a gyerekeket a kreativitásuk kibontakoztatására és persze arra, hogy ne féljenek.

A témában ajánljuk továbbá Al Ghaoui Hesna: Holli, a hős című mesekönyvét. Érdekelhet még Az első évek mérföldkövei-mesesorozatot, valamint Balázs Ágnes Mesék örökmozgóknak sorozatát, és A száguldó hóember és más történetek című kötetet.

Iratkozz fel YouTube-csatornánkra, ahol további gyerekkönyves belapozókat találsz!

Ha tetszett bejegyzésünk, kérjük, ne felejtsd el lájkolni Facebook-oldalunkat is, hogy ne maradj le egyetlen írásunkról sem. 

Honlapunkon a sütiket alkalmazunk. Ezzel kapcsolatban Adatkezelési tájékoztatónkban olvashatsz bővebben. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató