Emma Carroll: Égi tolvaj

Az első léghajózás kalandos története

Emma Carroll ifjúsági kalandregényét valódi történelmi események ihlették. A magával ragadó történet XVI. Lajos korába repíti el a gyerekeket, és az első léghajózás igaz történetén alapul. Az Égi tolvaj egy fordulatokban gazdag, lebilincselő ifjúsági regény, nagyszerű kikapcsolódás, és varázslatos olvasmány egyben.

Az első léghajózás kalandos története

Az Égi tolvaj főhőse egy árva tolvajlány, Szarka, akinek a sorsa fordulatot vesz, amikor összetalálkozik a feltaláló Montgolfier fivérekkel. A szerencse és a véletlenek sorozata egészen a királyi udvarig repíti el, és még annál is tovább! Mert ha a történelemkönyvek nem is tesznek róla említést, ő volt az egyik utas, aki először hagyta el a földet egy valódi légballon fedélzetén. Egy kecskével, egy kakassal és egy kacsával – na meg a kissé tériszonyos barátja, a jólelkű Pierre-el egyetemben. Illusztris társaság, ugye? 

 

Égi tolvaj

 

Szerző: Emma Carroll

Kiadó: Manó Könyvek (2019)

ISBN: 978-963-403-686-9

Korosztály: 10+

 

 

 

Szarka tehát egy zsebtolvaj, azt mondják, a legjobb Annonayban. Árva, egy valakije van csak, Kokó, a néma, öreg harci kakas, akit egy viadal után magához vett. Kokó és Szarka azóta elválaszthatatlanok, a lány mindig magánál, a mellkasánál hordja szárnyas barátját. Nem lop, csak a megélhetésért, de egy alkalommal – a busás fizetség reményében – mégis kivételt tesz. Később megbánja, mert ez az eset, és megbízója állhatatos gonoszsága sokáig kísérti majd. Ám egy váratlan találkozás mindent megváltoztatott az életében. Nem hitt a szemének, amikor egy repülő szerkezetet látott, amin egy fiú kapálódzott kétségbeesetten. Nem habozott, nem gondolkodott, rögtön a segítségére sietett. Habár a fiút megmentette valóban, ő maga csak repült és repült tovább az ég felé. Szarka bármennyire félt, lebilincselte a látvány és rabul ejtette örökké. Ezentúl élete legfőbb vágya lett, hogy a repülés varázsát újra átélhesse. Nem tántorította el ebben az sem, hogy a földetérés után több mint két hétig eszméletlenül feküdt. A furcsa repülőszerkezet megalkotói pedig nem voltak mások, mint a francia hőlégballonozás úttörői, a Montgolfier fivérek. A bajba sodródott fiú pedig Pierre, Joseph Montgolfier fia volt, aki később jó barátja lett. A család befogadta Szarkát, és munkát ajánlottak neki. Szarka most először kezdte úgy érezni, hogy tartozik valahová. Először érezte meg a tisztességes munka ízét, és hogy a fáradság felemelő is lehet. Hamar barátságot kötött Pierre-el, akinek – ahogy rokonlelkeknél ez már csak lenni szokott – szintén volt egy szárnyas kis kedvence. Egy kacsa, a neve Voltaire. Kokó és Voltaire nem mindig jöttek ki jól egymással, ők négyen mégis nagyszerű csapatot alkottak. Jaj, és ott volt még Montgolfier-ék báránya is, a kis Lancelot (ahogy Szarka nevezte el), aki történetesen nemcsak hogy Mária Antónia házi kedvence lett (aki Mountauciel-nek, azaz Égbe kapaszkodónak nevezte el), de az egyik pilóta is. Tudhat valamit, ugye?

De mindezek mellett Szarka annak örült a legjobban, hogy valami igazán nagynak – az ő új titkos szenvedélyének – is a közelében lehetett! A Montgolfier fivéreknek ugyanis feltett szándéka volt, hogy bekerülnek a történelemkönyvekbe, és ők találják fel a hőlégballonozást elsőnek. De az idő – na meg XVI. Lajos – nagyon sürgette őket. A tét komoly, a verseny óriási volt. Anglia ugyanis nemcsak a nyomukban járt, de bizonyára kémeket is küldtek. Egy biztos, semmiképp sem előzhetik meg őket. Nos, ami Szarkát illeti ő minden tőle telhetőt megtett. Az éles eszű lány jó megfigyelőképességének, elhivatottságának és okos észjárásának köszönhetően a fivérek egyre közelebb kerültek a megoldáshoz. Elkészülni látszott a prototípus is. Ehhez olyan, ma már adekvátnak tűnő jelenségeket kellett felismerniük, mint például, hogy a meleg levegő felfelé száll, és hogy hogyan érhető el, hogy bent is maradjon egy szerkezetben. Hogy milyen anyagból készítsék el: papír vagy inkább vászon felelne meg? Melyik anyag száll könnyen, és melyik nehéz a repüléshez? Hogyan varrják meg, hogy a ballon tartós legyen? Hogyan ne égjen el a szerkezet, mégis hogyan teremtsenek akkora gőzt, hogy a ballon megteljen meleg levegővel? Hogyan irányítsák, és hogyan szálljanak le vele? Sőt azt sem tudták még, hogy a magasság milyen hatással lehet a szervezetre, hogy kibírja-e az ember az ilyen igénybevételt. Nem kis bátorság, fantázia és kurázsi kellett hozzá abban az időben!

De a király egyre türelmetlenebb volt, így a prototípus elkészítését nem halogathatták tovább. Lajos mielőbb parádés bemutatót szeretett volna, méghozzá egyenesen Versailles-ban! A Montgolfier fivérek izgatottan indultak útnak, hogy találmányukat bemutassák a nagyközönségnek. Habár az útra Pierre-t és Szarkát nem tervezték magukkal vinni, mégis úgy esett, hogy tőlük függetlenül mindketten Versailles-ba igyekeztek. Útjuk korántsem volt veszélytelen. Találkoztak útonállókkal, párbajba keveredtek, kémektől menekültnek. Egyiküket elrabolták, és végül mindketten a börtönben kötöttek ki, mint – a sors fintora – angol kémek! A dolgok alakulásában pedig különös szerepe volt egy piros, díszes ládikónak és egy titokzatos, gonosz nőszemélynek. Vajon révbe érnek azok az angol kémek? És hogyan kerül Szarka és Pierre a felszálló prototípusba az ünnepélyen? Mi több: mit keres ott Kokó, Voltaire és Lancelot?!?

A Montgolfier fivérek hőlégballonja, ez a csodálatos, aranydíszekkel, állatövi jegyekkel és a nappal ékesített kék gömb, XVI. Lajos francia király figyelő tekintetével kísérve szállt fel a versailles-i királyi palota kertjében, 1793 szeptemberében. 

Szarka és az első repülés felemelő történetét átszövik az izgalmak, a cselszövések, a jó és a rossz harca, és a múlt kísértése. Nagy tettek, fontos dolgok tanúi lehetünk Emma Carrol regényében. Hősei versenyt futnak az idővel, és vagy történelmet írnak, vagy mindent elveszíthetnek. Az Égi tolvaj egy lebilincselő és megindító kalandregény, tizenéveseknek.

A KIADÓ SZINOPSZISA

Az árva zsebtolvaj, Szarka nem hisz a szemének, amikor megpillant egy fiút, amint elragadja egy repülő szerkezet. A segítségére siet, és azon kapja magát, hogy az ég felé repül. Odafentről minden más, és a lány hirtelen rádöbben, mire vágyik – az első akar lenni, aki hőlégballonon repül a francia királyi pár előtt. Lenyűgöző és inspiráló regény, amely az első párizsi hőlégballonos repülés igaz történetén alapul a 18. századból.

Iratkozz fel YouTube-csatornánkra, ahol további gyerekkönyves belapozókat találsz!

Ha tetszett bejegyzésünk, kérjük, ne felejtsd el lájkolni Facebook-oldalunkat is, hogy ne maradj le egyetlen írásunkról sem. 

80%

Egy fordulatokban gazdag, lebilincselő ifjúsági regény, nagyszerű kikapcsolódás, és izgalmas olvasmány.

  • Élmény

Honlapunkon a sütiket alkalmazunk. Ezzel kapcsolatban Adatkezelési tájékoztatónkban olvashatsz bővebben. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató