Bartos Erika

Bartos Erika 1974 február 7-én, Budapesten született magyar író, építészmérnök. Érettségi bizonyítványát az Eötvös József Gimnáziumban szerezte 1992-ben, majd főiskolai tanulmányait a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen folytatta, ahol 1998-ban diplomázott Építészmérnöki Karon. Közben elnyerte a Magyar Építészeti Kamara díját. Ezután szakmájában dolgozott és csak gyermekei számára írt meséket, mígnem 2004-ben megjelent első meséskönyve, a Bogyó és Babóca, mellyel később Aranykönyv-díjat nyert. Még ugyanazon évben számítógépes grafikus, majd 2006-ban mesterfokú kiadványszerkesztés képesítést szerzett. 2006-ban újabb sorozatot kezdett publikálni, Anna, Peti és Gergő címmel (saját három gyermeke a névadók), mivel úgy érezte hiánypótló műveket tudott alkotni a legkisebb korosztály számára. 2011-óta karitatív céllal ír meséket Segítő könyvek címmel, olyan témákról – a gyermekek számára is érthető nyelvezeten feldolgozva – mint a szervátültetés, az autizmus vagy a szívbetegségek. Napjainkig számtalan mesés- verses- és építészeti könyvet publikált, ma ő az egyik legfoglalkoztatottabb kortárs gyermekkönyv író. Bartos Erika rengeteg díj és elismerés mellett 2017-ben az Év Gyerekkönyve-díjat is elnyerte. Jelenleg családjával Budapesten él és dolgozik.

 

Bartos Erika könyvei

Bogyó és Babóca-sorozat

  • Bogyó és Babóca, 2004
  • Bogyó és Babóca karácsonya, 2004
  • Bogyó és Babóca a levegőben, 2005
  • Bogyó és Babóca az óvodában, 2005
  • Bogyó és Babóca világot lát, 2006
  • Bogyó és Babóca beteg, 2007
  • Bogyó és Babóca zenél, 2007
  • Bogyó és Babóca a jégen, 2008
  • Bogyó és Babóca rokonai, 2008
  • Bogyó és Babóca a jelmezbálban,  2009
  • Bogyó és Babóca ünnepel, 2009
  • Bogyó és Babóca süteményei, 2010
  • Bogyó és Babóca épít, 2010
  • Bogyó és Babóca segít, 2010
  • Bogyó és Babóca évszakos könyv, 2011
  • Bogyó és Babóca a Varázsszigeten – Kifestő, 2011
  • Bogyó és Babóca kertészkedik, 2011
  • Bogyó és Babóca – Mese az elveszett nyusziról, 2012
  • Bogyó és Babóca társasjátéka, 2013
  • Bogyó és Babóca alszik, 2013
  • Bogyó és Babóca, sportol, 2014
  • Bogyó és Babóca rajzol, 2014
  • Bogyó és Babóca foglalkoztatókönyv 12 új mesével, 2014
  • Bogyó és Babóca buborékot fúj, 2015
  • Bogyó és Babóca virágai, 2016
  • Bogyó és Babóca rollereik, 2016
  • Bogyó és Babóca ajándéka, 2017
  • Bogyó és Babóca énekel, 2017
  • Bogyó és Babóca ajándéka – Adventi kifestő, 2017
  • Bogyó és Babóca finomságai, 2018
  • Bogyó és Babóca – Hónapok meséi, 2020,
  • Bogyó és Babóca – Csengettyűk, 2020
  • A százlábú zsúrja, 2021
  • Mesék a pöttyös házból, 2021

Bogyó és Babóca-lapozók

  • Babóca, a katicalány, 2016
  • Bogyó, a csigafiú, 2016
  • Pihe, a lepkelány, 2016
  • Vendel, a szarvasbogár, 2016
  • Gömbi, a virágbogár, 2016
  • Baltazár a méhecske, 2016
  • Alfonz, a tücsök, 2018
  • Lili, a rózsabogár, 2018
  • Csillaglány, 2019
  • Döme, a krumplibogár, 2019
  • Bagolydoktor, 2019
  • Szellő, a szitakötő, 2019
  • Ugri, a szöcskelány, 2019
  • Mókus Regő, 2020
  • Barlangi pók, 2020
  • Szivárványhal, 2020

Anna, Peti és Gergő-sorozat

  • Kistestvér érkezik, 2006
  • Irány az óvoda, 2006
  • Nagycsalád lettünk!,  2009
  • Irány az iskola! 2007
  • Játsszunk együtt!, 2008
  • Családi fészek, 2008
  • Megmondalak!, 2008
  • Süss fel, Nap! 2008
  • Annakönyv – A kezdetek, 2009
  • Petikönyv – Gézengúzok könyve, 2009
  • Gergőkönyv – Legkisebbek könyve, 2009

Brúnó Budapesten-sorozat

  • Brúnó Budapesten 1. – Buda tornyai, 2017
  • Buda tornyai lépésről lépésre – Fényképes foglalkoztató, 2017
  • Brúnó Budapesten 2. – Buda hegyei, 2017
  • Buda hegyei lépésről lépésre – Fényképes foglalkoztató, 2017
  • Brúnó Budapesten 3. – Pest szíve, 2018
  • Pest szíve lépésről lépésre – Fényképes foglalkoztató, 2018
  • Születésnap – Brúnó meséi, 2019
  • Brúnó Budapesten 4. – Pest fényei,  2019.
  • Pest fényei lépésről lépésre – Fényképes foglalkoztató, 2019
  • Kistestvérek, nagytestvérek – Brúnó meséi, 2020
  • Brúnó Budapesten 5. – Duna, 2020
  • Duna lépésről lépésre, 2021

  • Brúnó Budapesten 7. – Budapest környéke, 2021

  • Budapest ​környéke lépésről lépésre, 2021

Verseskötetek

  • Zsákbamacska – Versek óvodásoknak, 2008
  • Százlábú – Versek óvodásoknak, 2009
  • Bárányfelhők – Gyerekversek, 2010
  • Zakatoló – Gyerekversek, 2011
  • Hógolyó – Versek óvodásoknak, 2013

Segítő könyvek

  • Szívkatéterezésre várok, 2010 (Illusztrátorként)
  • A bátorságpróba – Könyv a daganatos és leukémiás gyerekek számára, 2012 (Szerkesztőként)
  • Őrangyal – Mesék az elfogadásról, 2014
  • Meggyógyult a szívem – Felkészítő füzet szívműtétre váró gyerekeknek, 2014 (Illusztrátorként)
  • Új élet, új mosoly – Mesekönyv a vesebetegségekről és a szervátültetésről, 2016
  • Csillagbusz – Mese Dorkáról, Misiről és az autizmusról, 2016 (Illusztrátorként)
  • Elmúlás, 2018
  • Születés, 2018
  • Örök ölelés – Mesék az örökbefogadásról (2020)

Építészeti könyvek

  • Budapest titkai – Érdekességek nevezetes épületekről, 2016
  • Budapest rajzban, 2016

Egyéb kiadványai

  • Utazik a baba, 2005
  • Nyári kalandok, 2006
  • Dotti kalandjai, 2006
  • Zénó a Zorix bolygón, 2006
  • Samu és Bonifác kalandjai, 2006
  • Hanna utazásai, 2006
  • Állatkertben a baba, 2007
  • Játszik a baba, 2007
  • Nyaral a baba, 2007
  • Születésed története, 2007
  • Csodasakk, 2007
  • Hoppla meséi – Kirándulás Pécs városába 2010, 2019
  • Balaton, 2010
  • Együtt lenni jó! 2015
  • Te is voltál kicsi , dédmama?, 2016
  • Te is voltál kicsi , dédpapa?, 2016

Fontosabb díjai

  • A Magyar Építészeti Kamara-díja, 1997
  • Első helyezés a ‘Tíz év ötven legjobb könyve’ szavazás közönséglistáján, 2010
  • Isztambuli Könyvfesztivál Plakett, 2012
  • A Magyar Turizmus Zrt. elismerése, 2012
  • Astellas különdíj, 2012
  • Pro Civitate kitüntetés Pécs városától, 2013
  • Az Emberi Erőforrások Minisztériumának elismerő oklevele , 2013
  • Pagony Vándortoll, 2014
  • A Magyar Máltai Szeretetszolgálat oklevele, 2015
  • „Pro Familiis” díj az Emberi Erőforrások Minisztériumától, 2015
  • A Magyar Vöröskereszt elismerő oklevele, 2016
  • Aranykönyv-díj, 2016
  • Az Év Gyerekkönyve, 2017 (Illusztrátorként)
  • Szép Magyar Könyv Verseny Főpolgármesteri Különdíj, 2017
  • Janikovszky Éva-díj (2018)

Ha tetszett bejegyzésünk, kérjük, ne felejtsd el lájkolni Facebook-oldalunkat is, hogy ne maradj le egyetlen bejegyzésünkről sem. 

Iratkozz fel YouTube-csatornánkra, ahol számos gyerekkönyves belapozót találsz!