Állatok a világban – Képes atlasz gyermekeknek

Ebben a képes albumban térképek segítségével ismerkedhetnek meg a gyerekek a különböző földrészek állatvilágával. A könyvből nemcsak az élőlények legfontosabb jellemzőit tudhatják meg, hanem azt is, hogy melyik országban élnek, sőt hogy milyen domborzaton és éghajlati környezetben fellelhetőek. Állatok a világban – íme egy izgalmas képes atlasz gyerekeknek!

Állatok a világban – Képes atlasz gyermekeknek

 

Kiadó: Napraforgó Kiadó (2008)

ISBN: 978-963-445-913-2

Korosztály: 6-12

 

 

 

Ez az érdekes atlasz két szemszögből is bemutatja a kontinensek élővilágát. Elsőként a földrészek ún. közigazgatási térképét szemlélhetik meg a gyerekek, ahol egy rövid bemutató után az ott elterülő országokkal (mi a fővárosuk, milyen a zászlójuk, stb.) is megismerkedhetnek.

Ezután a részletes domborzati térképek következnek, ahol felfedezhetik az adott terület legjellemzőbb fajait, életmódjukat és más izgalmas érdekességet. Kiderül, hogy milyen természeti kincseket rejt, mit termesztenek az adott területen, vagy hogy főként mivel foglalkoznak, milyen ipari tevékenységeket folytatnak arrafelé az emberek. Mindezek mellett számos érdekes adatot – pl. leghosszabb folyó, legnépesebb város, legmagasabb hegy stb. – is találhatnak a könyvben. Az eligazodásban a világos, lényegre törő szöveg és a szuper oldalfelépítés mellett jelmagyarázat is segíti a gyerekeket. Nézd meg közelebbről is!

A KIADÓ SZINOPSZISA

Ebben a gyönyörű atlaszban megismerkedhetsz minden földrész állatvilágával, sőt térképen is megtalálhatod a különböző fajokat, így képet kaphatsz arról, hogy milyen állatok élnek az egyes országokban, milyen az élőhelyük: erdő, hegyvidék, szavanna, sarkvidék vagy éppen sivatag. Sok térképpel segítünk neked a böngészésben: találsz a könyvben földrajzi és közigazgatási térképeket is, és hogy könnyebben azonosíthasd az egyes országokat, kis zászlóval jelöltük meg őket. Felfedezésekben gazdag utazást és jó szórakozást kívánunk!

Állatok a világban matricákkal – Halmozzuk az élvezeteket!

A Képes atlasz gyermekeknek-sorozat Állatok a világban kötetéhez egy több, mint 300 darabos matricás foglalkoztatót is elérhetsz. Ismeretterjesztő, böngésző és foglalkoztató egyben. Az album sok érdekesség mellett szuper időtöltés is a gyerekeknek, hiszen a földrészek változatos élővilágát játszva ismerhetik meg. Találd meg mind a 300 faj élőhelyét és ragaszd a térképekre! Az Állatok a világban matricás foglalkoztató az albummal közösen és önállóan is élvezhető. Mutatjuk!

Érdekelhet még: A. A. Fernandez: A furcsa állatok csodás világa – Rovarok, pókok, gyíkok és más apró lények, Jaime Paino de Pedro: A ragadozók csodás világaJess French: Rovarok, pókok, csigák

Ajánljuk továbbá Charlotte Milner: A méhek világa, Caz Buckingham – Andrea Pinnington: Fedezd fel a környezted!

TIPP: Matt Whyman – Our Planet – Bolygónk csodái

Ha tetszett a bejegyzésünk, oszd meg másokkal is! Kérjük, ne felejtsd el lájkolni a Facebook-oldalunkat is, hogy minden írásunkról értesülj!

Iratkozz fel YouTube-csatornánkra, ahol számos gyerekkönyves belapozót találsz!