Shona Innes: A család olyan, mint a süti

Shona Innes könyvei a gyerekek nehezen megválaszolható kérdéseire segítenek választ adni, és most itthon újra megjelennek. A klinikai pszichológus szerző a nyolcvanas évektől segít a kicsiknek megbirkózni az élet kihívásaival. Könyvei olyan témákat feszegetnek, amikről felnőttként sem könnyű beszélgetni, ebben segíthetnek a szülőknek és gyerekeknek. Az Ölelj meg! sorozat egyelőre két kötettel – A család olyan, mint egy süti, Az élet olyan, mint a szél – debütált a könyvesboltokban. Az új kiadást Rét Viktória fordításával, és Agócs Írisz megejtő, érzékeny rajzaival vehetjük kézbe.

A család olyan, mint a süti

Szerző: Shona Innes

Illusztrátor: Agócs Írisz

Kiadó: Pozsonyi Pagony (2021)

ISBN: 978-963-410-746-0

Korosztály: 3-6

 

 

 

Shona Innes mesekönyve a család fogalmát járja körül. A szerző a süti analógia felhasználásával világosan, érthetően mutatja be a különböző családokat a gyerekeknek. Elmagyarázza, hogy minden süti – ahogy minden család is – más és más hozzávalókból készül, de a véreredmény – bármivel töltjük is meg – akkor is csak süti lesz. Ahogy a család is a hozzátartozóktól lesz egyedi és különleges.

Nincs olyan, hogy egy süti jó vagy nem jó. És olyan sincs, hogy egy család jó vagy nem jó.

A családtagjaink mindenben segítenek és támogatnak minket, mellettünk vannak a bajban és velünk együtt örülnek. 

Shona Innes könyve rávilágít, hogy bár minden család más és más összetételű, különbözőek a szokások és az emberek, de az összetartó erő mindegyikben ugyanúgy csakis a szeretet.

A szeretet, a hagyományok, a nevetés és a szabályok összetartják a családot – még akkor is, amikor épp nehezebben mennek a dolgok.

A könyvből kiderül, hogy egy család milyen színes és sokféle is lehet. Megmutatja, hogy ennek a sokféleségnek mennyi szépsége van, de finoman utal arra is, hogy egy családban lehetnek néha nehézségek. A szerző nem kínál a könyveiben kész megoldásokat semmire sem, sokkal inkább elgondolkodtat és egy remek alapot nyújt ahhoz, hogy elinduljon a beszélgetésünk a gyerekekkel. Megmutatjuk közelebbről is!

A KIADÓ SZINOPSZISA

“Rengeteg családdefiníció kering az interneten és a tankönyvekben, de egyik sem tudja azt a sokféleséget és sokszínűséget olyan jól, olyan érthetően, olyan érzékenyen és mindenki számára olyan érvényesen megfogalmazni, mint ahogy azt Shona Innes teszi a sütianalógiájával.”

Szél Dávid, pszichológus

Shona Innes pszichológus könyvei segítenek a gyerekeknek megbirkózni az élet olyan kérdéseivel, amelyek néha még felnőttként is nehezen emészthetők. Agócs Írisz pedig csodálatosan érzékeny rajzokat készít hozzájuk – ez az Ölelj meg! sorozat.

Shona Innes segítő mesekönyveinek (Az élet olyan, mint a szél; A barátság olyan, mint a mérleghinta; A játszótér olyan, mint a dzsungel; Az internet olyan, mint a pocsolya) korábbi kiadásai Varró Dániel fordításában jelentek meg. 

Az Ölelj meg! sorozatban újdonság még: Az élet olyan, mint a szél

Ajánljuk továbbá a Beszélgessünk róla! ismeretterjesztő könyvsorozatot is, amely a világban zajló dolgok és folyamatok értelmezésében, megértésében és a közös gondolkodás elindításában segít a gyerekeknek.

Kisebbeknek érdekes lehet továbbá Az első évek mérföldkövei-sorozat is, amely különböző nehézségekkel (pl. elalvás, önbizalom, elengedés, válogatósság) segít megbirkózni a kicsiknek. 

TIPP: Al Ghaoui Hesna: Holli, a hős – Mese arról, hogyan félj bátran

Ha tetszett a bejegyzésünk, oszd meg másokkal is! Kérjük, ne felejtsd el lájkolni a Facebook-oldalunkat is, hogy minden írásunkról értesülj!

Iratkozz fel YouTube-csatornánkra, ahol számos gyerekkönyves belapozót találsz!

Honlapunkon a sütiket alkalmazunk. Ezzel kapcsolatban Adatkezelési tájékoztatónkban olvashatsz bővebben. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató