Lőrinc László: 25 szelfi a török korból

Töri reloaded. Megjelent Lőrinc László legújabb szelfis kötete, amely ezúttal a török kor fontosabb mérföldköveit, az 1300-1700-as évek magyar világát dolgozza fel. A szerző nem titkolt célja, hogy szeretné közelebb hozni a mai 10-16 éves diákokhoz elődeinket, és bízik benne, hogy azok is kedvet kapnak hozzá, akik a történelemben eddig csak a száraz tényeket látták. Hús-vér emberek, megtörtént esetek, szelfik, szlengek, kommentek – történelem kicsit másként. Izgalmas ugye?

25 szelfi a török korból

 

Szerző: Lőrinc László

Illusztrátor: Rátkai Kornél

Kiadó: Kolibri Gyerekkönyvek (2020)

ISBN: 978-963-437-618-7

Korosztály: 8-12

 

 

A könyv a török kori történelem valós személyeiről, meghatározó eseményeiről, és izgi kulisszatitkairól szól – 25 pazarul szórakoztató fejezetben. Mindezt egy igazán trendi formai megvalósítással: a fejezetek egy szelfivel kezdődnek, amit a posztoló és az ismerősök laza, humoros és be-beszólogatós komment-cunamija követ, a közösségi média játékszabályai és látványvilága szerint. A fejezetek a szerző magyarázatával zárulnak, amiből kiderül, hogy mi tudományosan megalapozott, és mi, illetve ki (akarom mondani, melyik profil) csak kitalált abban a történetben. Figyeld csak! 

Hogy volt, hogy nem volt…

Azt vágod, hogy a Visegrádi királytalálkozóra több száz fős kísérettel, hetekig lovagolva, hajózva érkeztek a küldöttek? Nagyon fullos lehetett. Na és a Szent Korona elrablását bevállalnád? Epik, mi? (ja, nem) Ugye, mennyire atom volt Hunyadi Nándorfehérvárnál! Hát, harangoztak is a törököknek…

Carvajal bíboros: Amúgy lenne itt még egy kis probléma. Volt a Szentatyának az a rendelete, vágod, hogy minden templomban harangozzanak és imával könyörögjenek a győzelemért.

Hunyadi János: Sikerrel imádkoztatok, láthatod. Problem?

Carvajal: A rendelet még el sem ért hozzájuk, te meg már győztél is!!! 🙁 Most vonja vissza? Über ciki lenne.

Hunyadi János: Nem kell, átminősítjük hálaadó harangozássá.

Az meg van, hogy Mátyás valójában nem is volt olyan kúl arc, mint állítják? Álruhás sztorikat adod? 

Mohács :((( 

Behram: Engedj ki, és játsszuk le ketten!

Lajos király: Akadj le rólam, te Taigetosz-pozitív!

Mária királyné: Te, Lajos, közben a seregekkel van valaki?

Lajos király: Tomori Pali, nagyon atom srác, totál beindult.

Lajos király 🙂 izgatott – Csata közben, gyönyörű tájban! 

Ráadásul, amikor léptek volna, egy patak jól kicselezte a királyt 🙁 Btw arra mit lépsz, hogy Budát a szultán kardvágás nélkül, csellel vette be? Fekete leves meg van?

Izabella kirélyné: Mikor jöttök már vissza Budára?

Török Bálint: Hamarosan. Láthatja, hogy sok még az ennivaló, utána pedig, úgy tudom, lesz fekete leves is.

Izabella királyné: Az mi?

Török Bálint: Nem tudom, de jól hangzik… 🙂

Izabella királyné: Szerintem nem annyira… 🙁 Itt, Budán, a várban már egyre több török lézeng. Köszönjetek el, és nyomás haza!

A gyengébbik nem anno is elég menci lehetett. Mennyire zsír már, hogy az egri nők a várvédelmet is kimaxolták! Zrínyi és a Szigetvári veszedelem nálad is alap, ugye? Vagy skippelted az órán?

A könyvben találkozhatsz még többek között a pápa kiátkozásával, Károly Róbert bányáival, az ősiség törvényével és Zsigmond király történeteivel. Olvashatsz Bornemissza Péterről, a végvéri portyákról, a  hajdúkról és a tőzsérekről, Bocskai István megkoronázásáról, és a török-magyar együttélésről. De megismerkedhetsz Bethlen Gáborral, Pázmány Péterrel és a magyar nyomdászat történetével is. Adod?

25 szelfi az Árpád-korból egy végtelenül humoros és igazán szórakoztató kötet, ami játékosan hozza közelebb a gyerekekhez a történelmet. Az egyedi és szellemes illusztráció Rátkai Kornél munkája, aki ezúttal két képregénnyel is meglepi az olvasókat! Mutatjuk a könyvet közelebbről!

A KIADÓ SZINOPSZISA

Őseink is szelfiztek? Már ők is?! – A nagy sikerű 25 szelfi az Árpád-korból kötet után itt a folytatás, amely a török kor képzeletbeli közösségi oldalait mutatja be. Most a 14-17. századi magyarok világba kalauzol minket Lőrinc László, ahol a mindenki számára ismerős, elfeledett vagy éppen kitalált alakok lelkesen posztolnak és kommentelnek a könyv által teremtett virtuális térben. Vajon hogyan került Lajos király a mohácsi harcmezőn töltött fárasztó órák után a patak hűs vizébe? Miért töltött annyi időt Zsigmond király fejjel lefelé lógva? Ki merészelte ellopni a Szent Koronát? Tényleg hordott álruhát Mátyás király? Hogy fest Zrínyi Miklós egy képregényben?
A vicces kommentek után pedig ne feledkezz meg a fejezetek végén található magyarázó szövegrészekről sem, hiszen mind tudjuk: ami egy közösségi oldalra kikerül, bizony nem mind igaz, még ha fénylik is.

A sorozatban már megjelent: Lőrinc László: 25 szelfi az Árpád-korból, a folytatásban pedig a felvilágosodás kori történelem várható. Érdekelhet még az Albert Barillé: Egyszer volt… – Az emberiség történetének képes enciklopédiája című ismeretterjesztő kötet is.

Ha tetszett a bejegyzésünk, oszd meg másokkal is! Kérjük, ne felejtsd el lájkolni a Facebook-oldalunkat is, hogy minden írásunkról értesülj!

Iratkozz fel YouTube-csatornánkra, ahol számos gyerekkönyves belapozót találsz!

97%
Nagyon jó

Szellemes, laza, modern és igen szórakoztató. Modern, játékos módon dolgozza fel a tör órán tanult ismereteket.

  • Tartalom
  • Illusztráció
  • Élmény

Honlapunkon a sütiket alkalmazunk. Ezzel kapcsolatban Adatkezelési tájékoztatónkban olvashatsz bővebben. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató