Makó Georgina: Csodafalva

Létezett egyszer egy település, melynek neve: CSODAFALVA volt. Az itt élő emberek nagyon kedvesen, segítőkészen viselkedtek egymással, és ha valaki idegen betévedt a falujukba azzal is szeretettel, barátságosan bántak. Ezt a települést egy kerek erdő vette körül. A falutól kicsit távolabb a fák között megbújva egy pici virágos rét közepén állt egy nagyon nagy lombkoronájú, vénséges vén tölgyfa. A tölgyfát rengeteg sokszínű, illatos virág vette körül, amikre szebbnél szebb pillangók szálltak. A sok színes virág és pillangó közt észrevétlenül azonban más élőlények is megbújhattak, nevezetesen: TÜNDÉRKÉK. Ugyanis a hatalmas fa nyújtott nekik otthont. A fa belsejében, rejtett járataiban, mélyedéseiben, és ágain éltek, és figyelték a környéket. 

Kicsiny tavacska is volt a közelben, ahova az erdő állatkái is jártak csillapítani a szomjukat. Sokszor nem vették észre, hogy a víz mélyén sellő lányok úszkálnak. Ők ügyeltek a tavacska vizére, hogy tiszta maradjon, és sohase száradjon ki. A tavacska északi oldalánál szikla magasodott, amiről vízesésként patakocska zúdult le, eltakarva egy barlang bejáratát. A barlang rejtekében élt az erdő legnagyobb, legbölcsebb medvéje, aki veszély esetén mindig segítette a tündéreket. A tündérkék a vízeséshez jártak zuhanyozni. Aki pedig fürödni szeretett volna az a tavacskában lubickolhatott, hiszen ennek a tónak a vize mindig kellemesen meleg volt, még télen is. Fürdőzéskor a sellők is felúsztak a víz felszínéhez üdvözölni tündér barátnőjüket, és meghallgatni a tündérkék meséit a világ dolgairól. A sellők sok szép ékszert készítettek a víz alatt kagylóból, korallból, igazgyöngyből. Ezeket megmutatták a tündérkéknek, és szívesen odaadták nekik, ha bálba készültek. 

Évente mindig csak egy új tündér született, az év utolsó hónapjában: decemberben. Ilyenkor nagyon izgatottak lettek a tündérkék: kíváncsian várták az új kis tündér érkezését, és örömmel készülődtek a nagy eseményre. Az ünnepre feldíszítették a nagy fát, és egymásnak, valamint az új, még ismeretlen kis tündérkének is kitaláltak valamilyen kedves meglepetést. Mikor minden tündér összegyűlt a nagy tölgyfa körül, a fő tündértanács tagjai 5-en bementek a fa legrejtettebb, legtitkosabb odújába. Csendben előkészítették az arany színű kosárkát, amiben egy ragyogó vörös színű tojás fénylett. Mikor a fény kialudt, és halk csilingelő hangocska hallatszott a tojás belsejéből, szétnyitották a tojást, melynek bársonyos, puha belsejében ott feküdt egy pici új tündérke. Még nagyon kicsi volt, nem nagyobb egy borsószemnél. 

Tudni kell, hogy a tündérek nem öregednek meg, csak a nagyságuk nő az évek alatt, de a legrégebben született, legnagyobb tündér sem lesz nagyobb egy ember tenyerénél. A fiatal tündér, amíg nem elég gyakorlott a varázslásban könnyebben el tud rejtőzni piciként. Az 5 főtündér először megmutatta az „újszülött” tündérkének a számára kijelölt lakhelyet, amit a többi tündér már telerakott sok szép, kedves ajándékkal. Az új tündérke kíváncsian megnézett mindent, és nagyon örült, hogy ilyen szeretettel várták. Miután bent már mindent látott, kiment az összegyűlt tündérekhez bemutatkozni. Bár a tündérek nagyon izgatottak voltak, nem akarták túlságosan megijeszteni az új kis tündért, ezért a helyükön maradtak és elkezdtek énekelni egy nagyon szép dalt. Utána egyenként odarepültek bemutatkozni az új kis tündér elé, és mindegyikük elmondott egy bölcs tanácsot is az új kis jövevénynek, aminek később még hasznát veheti. 

Minden tündérnek van feladata. Egy év áll rendelkezésre az új tündérkének, hogy kiderüljön ő miben a legjobb, mivel tud a leghasznosabb lenni. Most viszont, – hogy a születése napja még emlékezetesebb legyen – nagy bált rendeztek este a tündértársak. Már kora reggel elkezdték díszíteni a nagy fát. Néhány levelét aranyra, másikat ezüstre és vörösre festették. Ezek varázslatos festékek voltak. Az arany csak a napfényben látszott és arany szálak nőttek ki belőlük, amin a tündérek le tudtak csúszni. A fa néhány tó feletti ágáról a vízbe csobbantak, ahol a sellők segítettek nekik kis tutajokon a partra kerülniük. Az ezüstszínű levelek pedig éjszaka holdfényben váltak láthatóvá, és ezüst csillagocskákat szórtak szét, mint a csillagszórók. A vörös levelek is éjszaka világítottak, mint a lámpások, és ha véletlenül hozzáért valaki csilingelő hangot adtak ki. 

Meghívókat küldtek szét madarakkal a barátoknak: az erdő állatainak, manóinak, és a sellőknek is szóltak a tavacskában (habár ők már előbb értesültek a nagy eseményről, mert a tündérek tőlük kérték kölcsön az ékszereiket). A tündérek hajába madárkák egész hada hozott szebbnél szebb virágokat díszítésül. Néhány tündérlány hajára még pillangó is szállt, és ott maradt a bál végéig. A konyhában minden vendégnek külön tortát készítettek, olyan összetevőkből amit a legjobban szerettek. A kerek erdőben élő minden állatfajból meghívták a legidősebbet és a legfiatalabbakat. Így eljöttek kettesével: a farkasok, rókák, medvék, őzek, szarvasok, vaddisznók, mókusok, borzok, vidrák, nyuszik, baglyok, sünik, pockok… Mikor minden vendég megérkezett, az egész tisztást a nagy tölgyfával és tavacskával a bál idejére láthatatlanná tevő és hangszigetelő burokkal vették körül, amin belül a békesség levegőjét lehetett belélegezni, hogy zavartalanul kiélvezhessék az ünnepséget. 

A rendezvény elején a tündér főtanács tagjai előhozták a Nagy Könyvet, amibe minden év végén beleírták az abban az évben történt legfontosabb eseményeket. Minden tündér megszólalhatott, hogy számára milyen megszívlelendő vagy örömteli tanulságokat hozott az elmúlt év.

Az állat vendégek a társaik nevében is kérhettek egy dolgot, amiben a tündérek segítségére lenne szükségük. Ezután az 5 főtündér kijelölte a rangidős tündérek közül azokat, akik megbeszélték az állatokkal a tennivalókat. Utána kiosztották a feladatokat a legalkalmasabb segítő tündérek között. Az „újszülött„ tündérke választhatott, hogy melyik csoport munkájában vesz részt, hogy minél több gyakorlatot szerezzen a segítésben.

A faluban élő embereknek is igyekeztek minden évben örömet szerezni. A felderítő tündéreknek volt a feladata kideríteni, hogy hol kinek mire lenne szüksége. Megtanácskozták, hogyan tudnák elérni, hogy az emberek egymáson segítsenek. Pl.: Az egyedül élő magányos idős néni kendőjét átcsempészték a szomszédék házába, hogy mikor megtalálják azt eszükbe jusson, hogy átküldjék a kislányukat hozzá. Mikor a kislány átszaladt a szomszédba a néni épp a kiscsibéit nézegette a pajtában, és szívesen megmutatta őket a kislánynak is. Ezután a kislány mindennap átszaladt egy rövid időre megnézni az állatkákat, és beszélgetni a nénivel. A néni meg szívesen adott a tojásaiból, mert a szomszédék elég szegények voltak. A tojásból sütött tésztából vittek a másik szomszédnak, egy idős bácsinak is. A bácsi megkérte őket, hogy segítsenek neki leszedni a gyümölcsfáit. Ő csak az alsó ágakat tudta elérni, és neki elég is annyi gyümölcs, de a többit a kedves családnak adja, ha leszedik. Annyi gyümölcs lett, hogy végre teleehették magukat, a többit pedig elcserélték kukoricára. A kukorica megfőzve nekik is jó volt, de még a szomszéd néninek is adtak belőle, hogy a tyúkocskái még több tojást tojjanak. A szomszéd néni megtanította a kislányt rétest sütni. Mikor nagy esküvőt rendeztek a faluban a nénit kérték fel a rétessütésre, és csigatészta készítésre. Nagy segítséget jelentett neki a kislány, és még a hangulata is derűsebb lett, mióta volt kivel beszélgetnie. A kislány pedig olyan jól megtanulta a tésztakészítést, hogy a finom, házias tésztáit sok helyen szívesen megvették.

A szomszéd bácsi sem volt már annyira magányos, mert amíg a gyümölcsöt szedték a fáiról ő a kertben üldögélt, és a kisebbik, pólyás gyerekre vigyázott. A közelben lakó fodrász anyuka is megkérte egyszer, hogy az ő kisfiára is felügyeljen egy kicsit, amíg valakinek elkészíti a frizuráját. Hálából levágja a bácsi haját és szakállát is. A bácsi egészen megfiatalodott az új külsőtől, és ettől sokkal jókedvűbb lett. Többet sétált és az idős nénivel is gyakrabban találkozott, pláne, hogy a finom rétesillat is odavonzotta. A néni mindig szívesen adott neki kóstolót. Ő pedig megtörte neki a diót, mert azt az idős hölgy nem szerette csinálni. A faluban egyre több ember állt meg a néni kerítésénél, érezve a finom tésztaillatot. Mikor a néni észrevette – mivel a konyhaablakon épp az utcára látott – hogy valaki kíváncsian nézeget a háza felé, mindig kedvesen kivitt egy tányéron többféle rétest is, és szívesen megkínálta az arra járókat. Néhányan még a kertjében le is ültek kicsit megpihenni, beszélgetni.

© Makó Georgina

Ha te is írtál már mesét, és örömmel viszontlátnád a Foxbooks Mesesarok oldalán, küldd el nekünk a hello@foxbooks.hu e-mail címre! További részletek itt.

Iratkozz fel YouTube-csatornánkra, ahol további gyerekkönyves belapozókat találsz!

Ha tetszett bejegyzésünk, kérjük, ne felejtsd el lájkolni Facebook-oldalunkat is, hogy ne maradj le egyetlen írásunkról sem.