Sütő Fanni: Írisz és Róka úrfi

Hideg téli estéken, amikor úgy hull a hó, mintha egy bőkezű szakácsné hintene porcukrot a kisváros sütemény-házaira, és a fagy jégvirágkerteket ültet az ablakokra, legszívesebben mindenki bebújna a párnák közé meséket hallgatni.

– Anyu, mondj nekünk mesééét! – hallatszott az ellenállhatatlan hívás a gyerekszoba felől. Az anyuka mosolyogva csóválta a fejét, és indult, hogy teljesítse a kérést. A gyerekek szobája egy elvarázsolt erdőhöz hasonlított: a falakon festett fák: hársak, nyírek, tölgyek, a puha zöld szőnyegen fehér bársonyvirágok, és a pihe-puha ágy, ami úgy tűnt, egy igazi élő fából let kifaragva.

– Ma nem apu lenne a soros? – kérdezte az anyuka szemöldök felvonva.

– De… de ő mindig csak felolvas…mi rendes mesét akarunk! – mondta elszántan Szamóca, a kislány.

– De a Kisherceget szeretem… van benne róka– tette hozzá szégyenlősen a kisfiú.

– De nincsenek benne hercegnők, azok sokkal jobbak… Hercegnős mesét mondj, anyu!

– Mivel ma nagyon jók voltatok, olyan mesét mondok, ami mindkettőtöknek tetszeni fog.

A gyerekek elégedetten sóhajtottak, és mélyebbre fúrták magukat a párnák közé.

– Butaság lenne azt hinni, hogy csak a mi világunk létezik, azonban csak néhány különleges ember képes rendszeresen átlépni a világokat elválasztó függönyön. Nagyon ritkán közönséges halandóknak is sikerül, ha a körülmények úgy hozzák. Mi a mese segítségével fogunk most egy olyan világba látogatni, ahol embereknek nyoma sincs, s az erdőket, mezőket tündérek, démonok és állatok népesítik be.

A rossz hírű Keleti Sötét Erdőségtől nem messze feküdt a Tavirózsa-völgy, közepén egy tóval, ahol a völgyi tündérek éltek. A királyi pár és három lányuk a tó közepén lebegő tavirózsa kastélyban lakott. A legnagyobb lány volt a trónörökös, a középsőnek pedig egy távoli gazdag birodalom királya udvarolt. Így a legkisebbre, Íriszre, nem sok idő és figyelem jutott.

Gyakran csatangolt el otthonról, legtöbbször a köznép egyik tagjának öltözve. Egyszer elmerészkedett egészen a város széléig, ahol egy hatalmas, magányos tölgyfa állt. Törzsén egy felirat hirdette, hogy itt található „Az Egyszerű Igazságok Boltja.”

Írisz érdekesnek találta a dolgot, és közelebb merészkedett. A fatörzs mögül ekkor egy világoszöld ruhás karcsú nő bukkant elő, aki szőke haját egy liliomvirágból készült kalap alá tűrte.

– Isten hozott, virágszál! Liliom vagyok, enyém Az Egyszerű Igazságok Boltja.

– Én Írisz vagyok, a tónál lakom… – kezdte Írisz, de rájött, hogy nem árulhatja el magát– A szüleim halászok – tette hozzá gyorsan.

– Hümm. És mi járatban vagy?

– Erre sodort a szél. Mit árulsz a boltodban?

– Gyere be, megmutatom!

Írisz félénken követte a bolt belsejébe. A plafonról különféle gyógynövények lógtak, illatuk betöltötte a helyiséget, a polcokon különféle színű és méretű üvegek sorakoztak, a sarokban hordók és dobozok hatalmas halma dülöngélt. Írisz az üvegcsék feliratát kezdte olvasgatni.

„Álombárányok” hirdette az egyik, melyben világoskék füst gomolygott. Írisz kíváncsian kinyitotta, mire a füstből bárányalakú pamacsok lebbentek elő, és kezdtek a lány feje körül keringeni. Írisz elbágyadt és talán el is aludt volna, ha Liliom el nem hessegeti a bárányokat.

– Álmatlanság ellen csodálatos – magyarázta segítőkészen Liliom. Írisz bólintott, és folytatta a nézelődést. Egy bordó porral teli üvegen akadt meg a szeme, amin „A szerelem vak” felirat állt.

– Ez széppé varázsolja az embert, a kiszemeltje szemében. Azoknak segít, akiket a külsejük miatt talán nem vennének észre, így esélyt kapnak a boldogságra – folytatta a magyarázatot Liliom.

– Ez kedves dolog – bólogatott Írisz. – Bár én sosem voltam még szerelmes, úgyhogy én ennek nem sok hasznát látnám. Nem is tudom, hogy szükségem lenne-e innen bármire.

– Mindenkinek jól jön egy kis mágia. Itt van például az „Álmomban már láttalak” szérum. Ha megiszod, megjelenik előtted az igaz szerelmed arca. Bár azt hozzá kell tennem, hogy attól, hogy ő az igaz szerelmed nem biztos, hogy találkoztok az életetekben, hiszen lehet őt a világ másik felére sodorta a sors. Szeretnéd megpróbálni?

– Miért is ne? A nővérem most házasodik, kíváncsi vagyok, nekem kit rendelt az ég!

– Bátor válasz. Nagyon fontos, hogy biztonságos helyen idd meg, mert azonnali álmosságot okoz, aztán ki tudja, hol szenderedsz el.

Írisz kifizette a bájitalt, és már indult volna hazafelé, de aztán úgy döntött, még sétál egy kicsit. Furdalta oldalát a kíváncsiság. Vajon ki az igaz szerelme? Vajon közel van vagy távol? Mégis, hogy nézhet ki? Biztosan bájos, kedves és vicces is!

Ezek a gondolatok annyira felcsigázták, hogy nem bírt tovább várni. Bevette magát az erdő fái közé, alkalmas alvóhelyet keresve. Azonban akárhogy is keresett, nem talált olyat, ami megfelelt kiskirálylányi elvárásainak.

„Ez a hely nem elég kényelmes, és túl sötét!”

 „Itt csúnya bogarak másznak!”

„Ezen a tisztáson nincs elég szép virág!” Hangoztatta elégedetlenségét, jobb híján a madaraknak. Aztán végül, mikor már majdnem feladta, egy szép tarka virágokkal behintett tisztásra ért, aminek a szélén talált egy fát, amire felmászott, hogy gyönyörködhessen a rétben. Az ágak közt egész kényelmesen el tudott helyezkedni. Vizsgálódva a szeméhez emelete az üvegcsét. A bájital áttetsző volt, és hívogatóan csillogott.

„Na lássuk, jövendőbelim!” Gondolta Írisz, és egy mozdulattal lehajtotta az üvegcse tartalmát. Finom virágpor íze volt, és Írisz máris érezte, hogy a szempillái elnehezedtek. Szinte azonnal felriadt, amikor meghallotta, hogy valami leveleket zörgetve közeledett odalent, a bokrok között.

Írisz megijedt, félve, hogy egy vadállat talált rá. Rémülten húzta össze magát a vaskos faágak közt, és csendben lapulva fürkészte a zaj forrását.

A levélkerítés mögül előbukkant a hangzavar okozója, egy vadászruhás, vörösesbarna hajú fiú, aki barátságosan integetett, amikor észrevette a lányt. Írisz elpirult, és lehuppant a puha fűbe. Amint földet ért, hirtelen megrázkódott, és felébredt. „Csak álmodtam volna?” tűnődött, de el is feledkezett a dologról, mert észrevette, hogy időközben bizony besötétedett.

Ideje sem volt cselekedni, mert újra mozgást hallott. Még mielőtt megmozdulhatott volna, a fák közül egy róka alakja bukkant elő, aki lassan szaglászva közeledett Írisz felé.

– Ugye nem akarsz megenni? – kérdezte riadtan a lány. – Liliomnak inkább „járt utat járatlanért el ne hagyj” tablettát vagy „aki sötét erdőbe keveredik, megeszik a rókák” szirupot kéne árulnia.

A róka megrázta a fejét. Amikor pedig Írisz mellé ért, az orrával megböködte a lány lábát.

– Ó, akkor tényleg nem akarsz bántani, ugye?

A róka megint megcsóválta a fejét.

– Milyen kedves vagy te! – mosolyodott el Írisz, és megvakargatta a róka fülét. – Kár, hogy nem tudsz segíteni. Elcsatangoltam otthonról, és túl késő van ahhoz, hogy megtaláljam az utat. Félek, és később még ennél is hidegebb lesz. Éhes vagyok, szomjas és minden bajom van. – Írisz sírva fakadt. A róka vigasztalóan megnyalta a lány kezét, aztán elkezdte rángatni a ruhája szélét.

– Na, most mi bajod? Ne bánts!– kiáltotta Írisz. A róka abbahagyta a rángatást, és komolyan a lányra nézett.

– Azt akarod, hogy kövesselek? – kérdezte Írisz. A róka bólogatott.

– Jól van, akkor megyek, amerre vezetsz. Ennél már csak jobb lehet, nem igaz?

Írisz követte a rókát, és kis idő múlva egy barátságos kunyhót pillantott meg.

– Ó – csapta össze boldogan a kezét Írisz. – De jó, nem kell az erdőben töltenem az éjszakát!

A róka már nem tartott vele, kissé távolabb üldögélt.

– Te nem jössz velem?

A róka szomorúan ingatta a fejét.

– Nem akarsz túl messzire merészkedni a biztonságot nyújtó erdőtől? Igazad van. Köszönöm szépen, hogy segítettél. Remélem, még találkozunk

A róka megvárta, amíg Írisz eltűnik a ház ajtajában, aztán visszaballagott az erdőbe. Írisz kopogtatására egy kedves arcú öreg tündér néni nyitott ajtót. Galagonyának hívták, a férjét pedig Galócának. El sem tudták képzelni, ki lehet a késői látogató, de amikor meglátták az álmos szemű, tépett ruhájú kislányt az ajtóban, rögtön betessékelték.

Rögtön előkerült egy különféle finomságokkal rakott tálca és a gőzölgő meleg tea. Írisz nagy örömmel látott neki a lakomának, de egyszer csak Galóca bácsi fejébe szöget ütött valami. – És mondd, Írisz, hogyhogy így sötétedés után még nem vagy otthon?

– Sétáltam egyet a városban, aztán betértem Liliom kisasszony boltjába, ahol vettem egy varázsitalt, amit aztán megittam és elaludtam az erdő szélén.

– Micsoda borzalom! Ez nagyon veszélyes! Megtámadhatott volna valami, ráadásul ki tudja, miben mesterkedik az a nőszemély!

– Liliom kisasszonyra tetszik gondolni?

– Hát persze. Liliomnak nagyon rossz híre van. Nincs családja, és kétes varázsszereket árul, mit vár az ember?

– De olyan kedvesnek tűnt.

– Ó, az ilyen boszorkányok nagyon mézes–mázosak tudnak lenni, ha akarnak. A bizalmadba akart férkőzni, hogy aztán kihasználjon, és ki tudja, milyen szörnyűségeket tegyen veled! Többet ne fogadj el tőle semmit, látod, most is mekkora baj történt!

– De nem is történt baj, mert jött az a kedves róka, és megmentett.

– Micsoda? Egy róka? A rókákban nem lehet bízni, ravasz, kétszínű állatok! Lehet ő is Liliom kisasszony szolgálója volt, és mesterkednek valamiben.

– De hát segített nekem idetalálni! – próbálta védeni Írisz, de a kétely magját már elültették benne.

Másnap reggel Írisz korán hazament. A szülei jól leteremtették, és szigorú palotafogságra ítélték, a róka ellen pedig körözést adtak k. Szegény Írisz két hétig a palotában sínylődött, miközben mindenki a nővére esküvőjével foglalkozott. Egyik nap aztán alkonyattájt meghallotta, amint két udvari vadász beszélget:

– Szerintem megtaláltam a nyavalyás róka odúját. Túl sötét van, nem indulok el ilyenkor, de holnap becserkészem!

– Holnap a fenséges királykisasszony mennyegzője van, mindenkinek jelen kell lennie!

– Akkor holnapután! Mit számít, nem fog egy nap alatt odább költözni a kis vakarcs.

Írisz érezte, hogy cselekednie kell, mégpedig minél előbb. Elhatározta, hogy az első adandó alkalommal kiszökik és figyelmezteti a rókát. Amikor mindenki az esküvői tortával volt elfoglalva, kisurrant a teremből, és elindult a gondosan elrejtett csónakja felé. Amikor épp beszállt volna, valaki megfogta a vállát. Riadtan hátrafordult és a palota fővadászával találta szemben magát.

– Hová igyekszik a kisasszony? – kérdezte a vadász szigorúan.

– Csak egy kis éjszakai csónakázásra – dadogta Ízisz.

– Ugyan-ugyan Írisz, ismerlek pelenkás korod óta. Lerí rólad, hogy nem mondasz igazat.

Írisz elsápadt.

– Elfelejtetted, hogy kit bíztak meg a „kis barátod” utáni hajtóvadászattal. Tudod, hogy én vagyok a legjobb vadász a birodalomban.

Írisz sírni kezdett, de a vadász folytatta.

– Megtaláltam, és rájöttem, megtévesztettek minket az előítéletek. Az a szegény róka semmi rosszat nem tett, csak segített neked hazajutni. Én ártatlanokat nem ölök meg. Ha segíthetek neked megmenteni, szívesen megteszem.

– Köszönöm, köszönöm! – kiáltotta Írisz, és megölelte a vadászt.

Együtt szálltak be a csónakba, és a vadász ügyességének köszönhetően gond nélkül tájékozódtak a sötétben. A vadász elvezette Íriszt az erdő mélyén fekvő kis tóhoz, aminek a partján ott ült a róka. Írisz leguggolt, hogy megsimogassa a fejét, de akkor hirtelen valami furcsát pillantott meg a vízben. Először azt hitte, csak káprázik a szeme, de amikor másodjára is odanézett az alak még mindig ott volt. A tó vizében az álomban látott fiú tükörképét látta, de a fiú nem volt sehol. A tóban nem volt semmi a vízen és a halakon kívül. Írisz a vízre nézett, aztán a rókára aztán megint a vízre, aztán segélykérően a vadászra. A róka közelebb lépett, és reménykedve nézett Íriszre.

– Nem értem. – rázta a fejét Írisz. – Te vagy…?

A róka bólogatott.

– De az hogy lehet? – kérdezte tanácstalanul Írisz. A vadász érdeklődve figyelte a történéseket.

– Szerintem ez egy átok, ahogy elnézem nem is friss. Nem is tudom, kihez lehetne fordulni.

– Liliom kisasszony! – kiáltott fel Írisz.

– Az a rút, gonosz banya?

– Hát rútnak semmiképp nem rút, sőt szerintem nagyon csinos. Banyának se tűnt, inkább kedves bolti eladónak. Azt hogy gonosz-e, nem tudom. Mindenesetre remélem nem az, mert azt hiszem, ő az egyetlen reményünk. Induljunk azonnal!

– Hová tetted a jó modorod, Írisz kisasszony? Még egy kétes hírű hölgyet sem illik ilyen késői órán felkeresni!

– De akkor mit csináljunk?

– Keresünk valami menedéket, ott meghúzzuk magunkat, aztán hajnalban elindulunk Liliom kisasszonyhoz segítséget kérni

Még hajnali sötét volt, amikor neki vágtak az útnak, de mire Liliom kisasszony házához értek, a nap első sugarai már megjelentek az ég alján. Írisz félénken bekopogott. Egy kis idő múlva megjelent Liliom kisasszony hálóruhában, kibontott hajjal. A vadásznak elakadt a lélegzete.

 – Ki terjeszti róla, hogy csúnya? Biztos vak lehetett.

Liliom kisasszony fáradtan rámosolygott.

– Ah, a kis Írisz… és magaddal hoztad Róka úrfit is!

– Róka úrfit? Te ismered őt? – kérdezte Írisz meglepetten.

– Igen, el is mesélem, csak gyertek beljebb, mert még hűvös van.

Bekísérte őket, leültette őket egy asztalhoz, és pillanatok alatt reggelit varázsolt eléjük.

– Válaszolva a kérdésedre Írisz, igen ismerem őt. Járt már nálam segítséget kérni. De ez az átok túl erős ahhoz, hogy én megtörjem.

– Akkor nincs remény? – kérdezte elkeseredetten Írisz.

– Nem ezt mondtam. Csupán annyit, én nem tudom megmenteni.

– Akkor ki tudja?

– Bárki, aki hajlandó kockáztatni akár az életét is érte. – jelentőségteljesen nézett Íriszre. Írisznek eszébe jutott az összes rosszindulatú pletyka, amit Liliom kisasszonyról halott. Talán igazak? Mégiscsak az életére tör? De a fiú… Ő az igaz szerelme…ugye? Vagy az is csak egy olcsó bűvész trükk volt? De ez az érzés… talán ez is csak egy varázslat. A vadászra nézett tanácsért, de az megbabonázva bámulta Liliom kisasszonyt, és nem figyelt Írisz vívódására. Írisz nem akart meghalni. Fiatal volt még és végül alig ismerte ezt a rókát… vagy fiút.

Miért kockáztatná érte az életét? Viszont ha úgy dönt, nem segít neki, egész életében gyötörni fogja a bűntudat. Nem beszélve arról, hogy mi van, ha tényleg ez a fiú az élete szerelme? Nem hagyhatja csak úgy a sorsára. Ha mindez tényleg csak átverés, akkor is legalább valami olyanért kockáztatja az életét, ami fontos számára.

– Mit kéne tennem? – kérdezte végül nagyot sóhajtva. Liliom kisasszony elégedetten mosolygott.

– Mindössze meg kell innotok egy varázsitalt.

– És ez miért olyan veszélyes? – kérdezte gyanakodva Írisz.

– Mert senki nem tudja, mi történik utána. Én hiszek benne, hogy semmi baj nem lesz. – mondta Liliom kisasszony megnyugtatónak szánt hangon és már el is tűnt a kamrában. Írisz megint elgondolkodott. „Nem tetszik nekem ez a nagy bizonytalanság…”

Már épp meggondolta volna magát, amikor az ablak mellett álló vadász megszólalt.

 – Nagy bajban vagyunk. A király katonái igyekeznek a ház felé az úton. Nem tűnek túl boldognak.

Liliom kisasszony elsápadt. – Sietnünk kell! Gyerünk, gyorsan igyátok meg!

Írisz remegő kézzel vette el a poharat, a rókának pedig Liliom kisasszony segített meginni. A katonák már az ajtóban voltak. A rókán remegés futott végig, és hirtelen ott állt a fiú, akit Írisz az álmában látott.

Boldogan ölelték át egymást, aztán puff! hirtelen eltűntek.

A király emberei betörték az ajtót, de a fiataloknak csak hűlt helyét találták. Gyanakodva néztek Liliom kisasszonyra és a vadászra, de ekkor Liliom kisasszony mosolyogva a vadász mellé lépett, és megfogta a kezét.

– Nézzenek oda, az ember már nem reggelizhet nyugodtan kettesben a kedvesével?

A katonák arcán zavart pír futott végig, aztán sokatmondóan összemosolyogtak, és elvonultak tovább keresni a legkisebb királylányt. Soha többet nem került elő.

– De ugye nem haltak meg? – kérdezte riadtan a kisfiú az anyukájától.

– Nem. Egy másik, békésebb világba kerültek, ahol Róka úrfi a róka fülei nélkül, Írisz királylány pedig a szárnyai nélkül boldogan éltek, és amikor elég nagyok lettek, öszeházasodhattak. Született két szép gyerekük, akik néha nagyon csintalanok, de hát nem tehetnek róla, tündér vér folyik az ereikben.

– De jó! – csapta össze a kezét a kisfiú. – De te ezt honnan tudod?

– Majd ha elég nagy leszel, rájössz – forgatta a szemét Szamóca és meghúzogatta a testvére vörös haja alatt megbúvó, a szokásosnál kissé hegyesebb fülét.

©Sütő Fanni

Illusztráció: Marks Timót

Olvasd el Sütő Fanni további meséit is: A hóember karácsonya, Formabontó cirkusz

Ha te is írtál már mesét, és örömmel viszontlátnád a Foxbooks Mesesarok oldalán, küldd el nekünk a hello@foxbooks.hu e-mail címre! További részletek itt.

Iratkozz fel YouTube-csatornánkra, ahol további gyerekkönyves belapozókat találsz!

Ha tetszett bejegyzésünk, kérjük, ne felejtsd el lájkolni Facebook-oldalunkat is, hogy ne maradj le egyetlen írásunkról sem. 

Honlapunkon a sütiket alkalmazunk. Ezzel kapcsolatban Adatkezelési tájékoztatónkban olvashatsz bővebben. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató