Tallér Edina

Tallér Edina 1971. február 24-én, Kiskunhalason született magyar író, rendező, dramaturg és újságíró.
1989-ben a halasi Szilády Áron Gimnázium és Szakközépiskolában (ma Szilády Áron Gimnázium) érettségizett, majd rövid ideig Szegeden, Miskolcon és Baján élt. A Miskolci Egyetemen színháztudományt tanult, diplomát azonban nem szerzett. A MÚOSZ kulturális újságírójaként végzett, ezután a szegedi Délvilág napilap gyakornok újságírójaként dolgozott. 1996-ban a Halasi Hét című hetilap alapítója lett. 1996-1998. között a Csabai Kábeltelevízió főszerkesztője volt, valamint a Duna TV észak-magyarországi tudósítójaként tevékenykedett. 2007 óta folyamatos rendszerességgel publikál az Élet és Irodalom, a Kalligram, a Holmi és a Bárka folyóiratokban. 2010-ben A húsevő címmel jelent meg első önálló regénye. A Hajtűkanyar, az Irodalmi Sátor Egyesület és a Másik Produkció színházi-művészeti társulatnak alapítója, a
Stúdió 13 nevű színházi alkotóközösségnek pedig író-dramaturgja volt. 2010-óta tagja a József Attila Körnek, 2011-óta pedig a Szépírók Társaságának. Tallér Edina jelenleg férjével és két gyermekével Budapesten él és az Újpesti Közéleti Televízió illetve Újpesti Napló főszerkesztőjeként tevékenykedik.

Gyerekkönyvei

  • Most akkor járunk? (2014)
  • Holnaptól minden rendben – Most akkor járunk? 2. (2015)

Egyéb könyvei

  • A húsevő (2010)
  • Lehetek én is – Panelregény (2013)
  • A negyvenkettedik széken ülő nő (2016)

Antológiák

  • Duna-legendárium – Kortárs magyar irodalmi antológia (2011)
  • A világhálóba keveredett ember – Hogyan változtatta meg az Internet az Ön gondolkodását? (2013)

Drámái

  • Egy perccel tovább – dráma (2010)
  • Érinthetelenek – musical (2012)
  • Átjáró magamhoz – ifjúsági színmű, (2014)
  • Mese sétához – ifjúsági színmű (2015)
  • A negyvenkettedik széken ülő nő – monodráma (2016)
  • Kaliforniai álom – szociobörleszk (2016)
  • Csak tenyérnyi vér – monodráma (2018)

Díjai

  • A Vallai Péter Kortárs Előadói Fesztivál fődíja – az Egy perccel tovább című drámáért, 2015

Ha tetszett bejegyzésünk, kérjük, ne felejtsd el lájkolni Facebook-oldalunkat is, hogy ne maradj le egyetlen írásunkról sem. 

Iratkozz fel YouTube-csatornánkra, ahol számos gyerekkönyves belapozót találsz!