A furcsa állatok csodás világa

Kevés feltűnőbb és hívogatóbb borítót láthatunk mostanság az ismeretterjesztő gyerekkönyvrészlegen, mint A furcsa állatok csodálatos világa című kötet, aminek élénk zöld címlapjára egy óriási bogár telepedett. Ráadásul mindez színváltós páncéllal és dombornyomással, ahogy kell. De ez a kötet nemcsak hívogató borítójával, hanem óriás méretével is imponáló. A praktikus spirálkötésnek köszönhetően mégis könnyen és egyszerűen lapozható: nem törik be, nem hajlik, nem gyűrődik, a kedvenc résznél újra és újra felcsapható, tanulmányozható és vizsgálható.

Rovarok, pókok, gyíkok és más apró lények

A furcsa állatok csodás világa nemcsak érdekes és informatív, de kifejezetten látványos is. Az albumot különlegessé – kis szakértőknek egyenesen élvezetessé – teheti a rengeteg mikrófelvétel. Többszörös nagyításban és tűpontosan szemlélhetjük meg ugyanis a rovarok összetett szemeit, csápjait vagy nézhetünk farkasszemet egy kaméleonnal. Na de milyen állatok is azok a furcsa állatok?

Néhány közülük szinte teljesen láthatatlan a hétköznapi embernek. Vannak közöttük ritkaságok, valóságos “őskövületek” is, és olyanok, amelyek szerte a világon elterjedtek. Ott élnek a földben, a vízben, a levegőben ezek a furcsa állatok, amelyek kifinomult zsákmányszerzési módszereket, vagy éppen halálos védőeszközöket fejlesztettek ki.

A furcsa állatok csodás világa öt fejezetbe csoportosítja ezeket a maguk nemében briliáns élőlényeket. Elsőként a legkülönlegesebb Repülő rovarokkal, aztán a talán jobb, ha nem is tudunk róluk – Apró szomszédainkkal, majd a Gyíkok és a Pókszabásúak különleges fajtáival ismerkedhetünk meg. Végezetül – hab a tortán – négy egyedülállóan különleges faj – az axolotlok, a sáskarákok, a kékgyűrűs polipok és az atlanti tőrfarkú rákok – kulisszatitkaira is fény derül. Jöhet a részletes összefoglaló?

A furcsa állatok csodás világa – Rovarok, pókok, gyíkok és más apró lények

 

Szerző: A. A. Fernandez

Tervezte: Pablo Arteche

Kiadó: Napraforgó Kiadó (2019)

ISBN: 978-963-483-059-7

Korosztály: 6+

 

 

Furcsa állatok gyorstalpaló

A Repülő rovarok közül szinte mindenkinél toplistásak a darazsak és a méhek. Közismert, hogy mindketten hatékony gyűjtögetők, de azt tudtad, hogy a darazsak nemcsak csípnek, hanem harapnak is? A kabócák jellegzetes hangját mindenki ismeri, de azt talán már kevesebben tudják, hogy egyesek ciripelése 1,5 kilométerre is elhallatszik, és hogy ezt a jellegzetes hangzást másodpercenként 86 rezgéssel hozzák létre. Annyira hevesen játszanak, hogy olykor az is megesik, hogy néhány hím belehal a muzsikálásba. Na és hallottál már a hangyalesőkről? Na ugye, hogy ugye? Pedig ez a lárvakorban bogárra, később szitakötőre hajazó példány rengeteg filmet és videojátékot inspirált már – a könyvből kiderül, miért és hogy melyik is az. A szitakötők – vagy ahogy a kislányom hívja, helikopterek – gyönyörűen szállnak, ez ismeretes. Sőt lebegnek, ha kell, emellett nagyszerű manőverezők, és akár 80 km/h-val is képesek repülni, ami nem semmi, ugye? Na és azt tudtad, hogy miért világítanak a szentjánosbogarak? És pszt, azt, hogy a lárváik csigákkal táplálkoznak..?!? Minden kisgyerek imádja a katicabogarakat. Íme egy kis érdekesség: több, mint 4500 fajuk él a Földön, és a nőstények életük során közel egymillió(!) petét raknak. Na és a legyek? Gondoltad volna, hogy mintegy 20 millió éve jelentek meg a Földön (míg a korai ember, a Homo habilis mindössze 2,5 millió éve)? Pedig a várható élettartamuk 10-15 nap mindösszesen. Valljuk be, bosszantó egyedek, de miért olyan nehéz lecsapni őket? Azt is kevesen tudják róluk, hogy csak folyékony táplálékot esznek, és ha cukorról van szó, az ízlésük tízmilliószor(!) érzékenyebb, mint az emberé, ami egyszerűen hihetetlen. Ezek után kíváncsi vagy a szúnyogok legére? Érdekesség például, hogy képesek akár 4 órán át is repülni folyamatosan, és a vér szagát akár 50 km távolságból is megérzik. Vérszívásban mégis a bögöly a csúcstartó, ami a szúnyoghoz mérten kétszázszor több vért is kiszív az áldozatából egyszerre. 

Légy közelről

Az Apró szomszédok fejezet nyitóoldalán mindjárt a bosszantó ágyi poloskák jönnek. Figyelem, riadó: napnyugta után és napkelte előtt egy órával támadnak! Érdemes odafigyelni rájuk, mert vándorolnak töretlen, és vérszívó életmódjuk miatt 28 különféle súlyos betegség hordozói is lehetnek. Na de pontosan száz lába van egy százlábúnak? Megesik, de jellemzően 15 és 190 pár között változik a lábuk száma. Na és megtudod különböztetni a százlábút az ezerlábútól? A trükk a könyvben olvasható, de elárulom, nemcsak a mennyiség a döntő. A szarvasbogár, a mi szarvasbogarunk a legnagyobb bogárfaj Európában. Na de mégis mennyi az annyi, azaz mekkora? A csótányokról ugye meg van a véleményünk… De talán mindjárt más szemmel nézünk rájuk, ha megtudjuk, hogy kifejezetten jó a memóriájuk, és habár vakok, könnyen eligazodnak akár egy labirintusban is. Nagyszerű túlélők, még fej nélkül is napokig elélnek, de ha véletlenül a hátukra feküdnek, képtelenek visszafordulni, ezért lassan éhen pusztulnak ebben a pózban. Nem így az akár 15 centire is felszökkenő pattanóbogár, ami ha a hátára kerül, ügyes bukfenccel oldja meg a szorult helyzetet. A burgonyabogarak, csíkosak és – mondjuk azt – szépek, de a mohóságuk miatt komoly veszélyt jelentenek az embernek. A góliátbogár pedig traram! a Föld legnagyobb méretű rovarfaja, ami akár 11 centi hosszú is lehet (a képen láthatod, hogy mennyire tekintélyes a mérete egy emberi kézben!). Az orrszarvúbogár pedig a legerősebb, ami a saját testtömegének 30-szorosát is képes megtartani egy egész órán át!

Góliátbogár

A tücskök érdekessége, hogy a ciripelésüket használhatjuk hőmérsékletmérésre. Ehhez meg kell számolni, hogy 15 mp alatt mennyit ciripelnek, hozzá adni 37-et, és máris megkapjuk Fahrenheit-fokban az aktuális hőmérsékletet. Hogy ki jött erre rá…? A selyemhernyó a ruhaipar nélkülözhetetlen karaktere, annyira, hogy a természetben már meg sem élne. A hangyák az életünk részei, nap mint nap látjuk őket, és szorgosak is igen. De azt tudtad, hogy két gyomruk van? Az egyiket maguknak, a másikat a királynőnek töltik meg? A botsáskák az álcázás mesterei, az imádkozó sáskák képesek 180 fokban elfordítani a fejüket és ártalmatlanok, nem úgy, mint a vándorsáskák, amik viszont ősi ellenségek. Egy tonna vándorsáska – ami csak kis része a rajnak – 2500 ember élelmét képes elpusztítani! Na és hallottál már pálmafúró ormányosbogárról? Sajnos kártékony ő is, lárvái a pálmafákban élnek. Gondoltad volna, hogy a tetveknek már történelmük is van, olyan régóta bosszantják az embereket? De legalább csak érintés útján közlekednek, nem mint a bolhák, amik saját testhosszuk százszorosát is képesek függőlegesen megugrani! Ha már a legek: a fülbemászó például a testsúlya 7000-szeresét is képes elvonszolni egyszerre!

Pálmafúró ormányosbogár

Na de túl a Repülő bogarakon, és az Apró szomszédainkon is túl, most a kicsit testesebb furcsaságok következnek. Elsőként a homloklebenyes bazilikusz mutatkozik be, a rovarok réme, ami 80 centire is megnőhet – igaz ennek a kétharmada a farok, de akkor is. Nem így a színváltós kaméleon, akinek a nyelve a leghosszabb, méghozzá a testénél másfélszer! Na és azok a szemek! Nemcsak hogy egymástól függetlenül is tudja mozgatni őket, de valódi nagyítóként is funkcionálnak, ha szükséges. Ha már a szemeknél tartunk… a gekkók egyik érdekessége, hogy nincs szemhéjuk, helyette egy átlátszó membrán borítja a szemüket. Ügyes rejtőzködők ők is, és szintén tudják változtatni a színüket. Egyesek csupán 1,6 centiméteresek, míg mások 16 cm-re is megnőnek.

Gekkó

Ami pedig a zöld leguánokat illeti, méretük elérheti a két métert – farkastól – színét pedig csak a párzási időszakban változtatja. Számomra meglepetés, hogy a lélegzetüket 15 percig(!) is képesek visszatartani, ami veszélyben nagyon hasznos lehet. A kukvalák érdekessége, hogy amikor veszélyt észlelnek, bebújnak egy sziklarepedésbe, ahol felfújják magukat, és úgy beszorulnak a résbe, hogy nem tudja a támadójuk kimozdítani őket. A tüskés ördög egyike a bolygó legritkább állatainak. Nevét a kinézetének köszönheti, és igen nagy étvágya van: képes percenként akár 20-30 hangyát is elfogyasztani. Igen, jól írtam, percenként. Ismered a gilákat? A gilák mérgesgyíkok, intelligens túlélők, akit erős pikkelyek borítanak és képes tápanyagot raktározni a farkában a nehezebb időkre. Erős mérgét barázdált fogaival juttatja áldozatába, míg a nyálát sikerrel alkalmazzák 2-es típusú cukorbetegségek kezelésére.

Tüskés ördög

Elérkeztünk a Pókszabású furcsaságokig. Az ostorlábúak egyik érdekessége, hogy a nőstény szinte ivarérettségig gondoskodik ivadékairól. Védekezési stratégiája pedig az, hogy halottnak tetteti magát, ha veszélyt észlel. A hiúzpókok pedig, mérgező nyálat köpnek a támadójuk szemébe szorult helyzetükben, még a különleges tüskéspókot pedig a tüskéi védik meg az őt támadó ragadozókkal szemben. Érdekesség, hogy ezek a pókok csak egy évig élnek, a hímek a szaporodás hetében, a nőstények a szülést követően pusztulnak el. A tevepók nem sző hálót, és nincs méregmirigye, mégis vérszomjas ízeltlábú hírében áll. Vajon hogyan érdemelte ki ezt a címet? Szintén nem szőnek hálót a viráglakó karolópókok, amik zsákmányukat ölelő pózban kapják el. Élénk színű virágokban élnek, és akad néhány színváltoztatós faj is a körükben. Az ugrópókok a pókfélék legnépesebb családjába tartoznak, és 360 fokos látóterük van a fejükön minden irányba elhelyezkedő 8 szemüknek köszönhetően. Saját testméretük 50-szeresét képesek helyből átugrani, és bár gyorsan szaladnak, járásmódjuk eléggé vicces. A kaszáspókok különlegessége, hogy nem tudnak hálót szőni, áldozatukat agyonharapják, és bűzös folyadékot használnak a védekezésre, ha szükséges. Egyedi, hogy csak egy pár(!) szemmel rendelkeznek, ami viszont a méretüket illeti, 20 cm-re is megnőnek! A skorpiók igazi túlélők, és már több százmillió éve léteznek. Halálosak, igen, szinte vakok, falánkak, nagyszerű túlélők, és megállíthatatlan üldözők egyben. Végül egy kullancsos érdekesség: habár 2-6 évig is elélnek, képesek akár az életük 99%-át is táplálkozás nélkül eltölteni, a fűben vagy a fák lombjain, prédájukra várva.

Tüskéspók

Végezetül jöjjön egy igazán fantasztikus négyes! Súlyosan veszélyeztetett faj az axolotl. Ha úgy adódik, több hétig is képes élelem nélkül túlélni, de a stressz a halálát is okozhatja ennek a ritka kétéltűnek és fogságban nem ritkán születnek albinó egyedek. A sáskarákok igazi egyéniségek, amik kétféle ollóval rendelkeznek: egyet a zsákmány megragadására, egyet a préda páncéljának a feltörésére használnak, és ollóikat olyan sebességgel pattintják ki, ami egy 22-es kaliberű pisztolylövés gyorsaságának felel meg. Ha szárazföldre kerülnek koronggá összehúzzák a testüket, és hipp-hopp, visszagurulnak a tengerbe. De szuper ökölvívók is egyben, ütésük olyan erős, hogy az akvárium üvegét is összetörték már nem egyszer. Képesek érzékelni a látható fényt, de az infravörös és ultraibolya tartományt is. A kékgyűrűs polip bolygónk egyik legmérgezőbb állatfaja. Nagyon kicsik, mindössze akkorák, mint egy golflabda, egyetlen polip mérge mégis 26 ember halálához is elegendő lenne. Az atlanti törpefarkú rák a világ legrégebbi ismert állatfaja, és a gyógyszer kutatásban felbecsülhetetlen a tudományos értéke. Átlátszó vérük ugyanis bármilyen szennyeződést kimutat és gyakorlatilag ellenálló minden baktériummal szemben (vérének literenkénti ára eléri a 15 000 dollárt). Különlegessége még, hogy nem négy, hanem öt pár lába van, és igazi túlélőként képes akár egy évig is élelem nélkül ellenni…

Nos, neked melyik a kedvenced?

A furcsa állatok csodás világa egy tartalmas és informatív képes album, ami a természetbúvár kisgyerekek és felnőttek számára is egyaránt élvezhető. Feltárulnak az állatvilág kulisszatitkai, furcsa lények, izgalmas tények, megannyi érdekesség és káprázatos képek gondoskodnak arról, hogy máshogy nézzünk ezek után ezekre a különleges lényekre. Vigyázat, többségük közelebb él hozzánk, mint gondolnánk 

A KIADÓ SZINOPSZISA

Nem is hinnénk, mennyi apró állat él körülöttünk. Néhány közülük szinte teljesen láthatatlan a hétköznapi embernek. Vannak közöttük ritkaságok, valóságos “őskövületek” is, és olyanok, amelyek szerte a világok elterjedtek. Ott élnek a földben, a vízben, a levegőben ezek a furcsa állatok, amelyek kifinomult zsákmányszerzési módszereket, vagy éppen halálos védőeszközöket fejlesztettek ki. Ebből a könyvből közelebbről is megismerheted ezeket a rovarokat, bogarakat, pókokat, gyíkokat és más apró állatokat. Ismerd meg különleges világunkat, hiszen többségük közelebb él hozzánk, mint gondolnánk.

A sorozat újdonságai között ajánljuk még: A ragadozók csodás világa című ismeretterjesztő albumot is.

Hasonló kötetekért böngészd át a legújabb ismeretterjesztő gyerekkönyvekről szóló írásunkat, továbbá érdemes átlapoznod a legjobb dinoszauruszos gyerekkönyvekről, és a legjobb csillagászatos gyerekkönyvekről szóló írásukat is. Ajánljuk továbbá Charlotte Milner: A méhek világa, Caz Buckingham – Andrea Pinnington: Fedezd fel a környezted! és Jean Barbaud (Albert Barillé alapján): Egyszer volt… Az emberi test titkainak enciklopédiája köteteket is.

Iratkozz fel YouTube-csatornánkra, ahol további gyerekkönyves belapozókat találsz!

Ha tetszett bejegyzésünk, kérjük, ne felejtsd el lájkolni Facebook-oldalunkat is, hogy ne maradj le egyetlen írásunkról sem. 

Honlapunkon a sütiket alkalmazunk. Ezzel kapcsolatban Adatkezelési tájékoztatónkban olvashatsz bővebben. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató