Kertész Edina

Kertész Edina 1976-ban született Budapesten, magyar gyerekkönyvíró, szerkesztő és fordító. Első diplomáját az Eszterházy Károly Főiskolán magyartanárként szerezte 2002-ben, majd pr-szakértőként diplomázott 2007-ben, a Budapesti Kommunikációs Főiskolán. Tanulmányai alatt gépíróként dolgozott a BRFK Vizsgálati Főosztályán, és ezek az évei ihlették a Dodó nyomozó mesekönyvsorozatot. Ezt követően a Műszaki Egyetemen oktatásmarketinggel foglalkozott, majd 2015-ben a Naphegy Kiadónál helyezkedett el. 2017-től a Manó Könyvek szerkesztője, valamint PR- és marketing munkatársa. Már kamaszkorában versei jelentek meg az Ifjúsági Magazinban, de ezt a tényt eltitkolta mindenki elől. 2009-ben az Aranyvackor pályázaton Horváth Mónikával közösen megnyerte a prae.hu különdíját, A rejtélyes kulcs című mesével. Első könyve 2013-ban jelent meg, A rejtélyes kulcs (Pötyi és Pepita nyomoz 1.) címmel, és azóta is minden évben új könyvel rukkol elő. Sokoldalúságát jól mutatja, hogy egyszerre publikált novellákat az Élet és Irodalomban és meséket a Dörmögő Dömötörben. Mostanában a „húsba vágó“ kérdések érdeklik leginkább (milyen nőként érvényesülni orvosként, csillagászként, milyen egy influencer élete stb.). Jelenleg egy lajhárlányról ír, akit az osztály menő csajai kiközösítenek, és eldönti, hogy Instagram-sztár lesz.

 

Könyvei

  • A rejtélyes kulcs – Pötyi és Pepita nyomoz 1. (2013)
  • A zenélő doboz – Pötyi és Pepita nyomoz 2. (2014)
  • Az Állszakáll – Pötyi és Pepita nyomoz 3. (2015)
  • Dodó tizedes és a szoborrablók (2015)
  • Dodó nyomozó és az idomított cápa (2016)
  • Dodó nyomozó és az eltűnt feltaláló (2017)
  • A lány, aki orvos akart lenni (2018)
  • A milliomos szamár (2019)
  • A lány, aki csillagász lett (2019)
  • Lajhár, a sztár (2020)
  • A lány, aki szavakkal varázsolt (2020)

Díj

  • Aranyvackor, a Prae.hu különdíja (2019) – A rejtélyes kulcs (Horváth Mónikával)

Ha tetszett bejegyzésünk, kérjük, ne felejtsd el lájkolni Facebook-oldalunkat is, hogy ne maradj le egyetlen írásunkról sem. 

Iratkozz fel YouTube-csatornánkra, ahol számos gyerekkönyves belapozót találsz!