Tamás Zsuzsa

Tamás Zsuzsa 1978-ban született magyar költő, meseíró és szerkesztő. A Berzsenyi Dániel Humán Gimnázium magyar tagozatán érettségizett 1996-ban, majd felvételt nyert az ELTE magyar szakra. Már az egyetem elvégzése mellett tanárként dolgozott volt gimnáziumában. Majd az ELTE Mai Magyar Nyelvi tanszékén volt demonstrátor és a Berzsenyi Gimnáziumban magyartanár. Később a Pozsonyi Pagony könyvesbolt munkatársa lett és ekkor írta első meséit. 2004-ben ismét tanárként helyezkedett el a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskolában. Már a 2000-es évek elejétől recenziókat közölt a Csodaceruza című folyóiratban, majd 2006-ban Csillagszálló karitatív címmel hajléktalanokat segítő utcalapot alapított, melynek egyúttal szerkesztője is volt. Ezzel egyidőben létrehozta prae.hu általános művészeti portál gyerekrovatát, melyet két éven át vezetett. Ekkoriban már könyveket szerkesztett, cikkeket, recenziókat, kritikákat írt és elkezdte publikálni verseit. Első verses meséjét 2007-ben írta Holdfénylány és Szomorúmadár címmel. További közösségi feladatai között voltak a Nyitott Műhelyben tartott gyerekirodalmi-kézműves foglalkozások és a 2009-ben indult Benedek Annával közösen vezetett Ellenlábas című beszélgetéssorozat, melyben olyan közkedvelt hazai írókat, költőket szólaltattak meg mint pl. Karafiáth Orsolya és Dragomán György. Első mesekönyve, a Macskakirálylány elnyerte az Év Gyerekkönyve díját 2014-ben. 2015-ben ő volt a Hogyan keletkezett a világ? című animációs sorozat forgatókönyvírója, mellyel az év szeptemberében bemutatkozhatott a Toulousban megrendezett 26. Cartoon Forumon. 2017-ben elnyerte a Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíját. Tamás Zsuzsa jelenleg két kislányával Budapesten él és dolgozik.

Gyermek- és ifjúsági könyvei

  • Macskakirálylány (2013)
  • Mesék a Teljességhez (2014)
  • Lencsi és az Égigérő (2017)
  • A Futrinka utcán túl – Bálint Ágnes ihlette mesék – társszerzőként (2019)

Kicsi Mimi-sorozat

  • Kicsi Mimi és a Kökény ovi (2015)
  • Kicsi Mimi nagytesó lesz (2016)
  • Kicsi Mimi és barátai (2017)
  • Kicsi Mimi, Pici Bori (2017)
  • Kicsi Mimi és a nagy fagyiünnep (2018)
  • Kicsi Mimi karácsonya (2018)
  • Kicsi Mimi iskolás lesz (2019)
  • Mimi az iskolában (2020)

Antológiák

  • Nini néni és a többiek – Hetven esti mese mai magyar írók tollából (2011)
  • Világvége alsó (2017)
  • Elveszett alvókák (2018)
  • Szeretlek, anya! – 31 őszinte vallomás (2018)

Díjai

  • NKA alkotói ösztöndíj, 2011 és 2017
  • Aranyvackor, a prae.hu különdíja, 2013
  • Aranyvackor, a Naphegy Kiadó különdíja, 2013
  • Móricz Zsigmond alkotói ösztöndíj, 2013
  • Az Év Gyerekkönyve-díj, 2014 (a Macskakirálylány című könyvért)

Ha tetszett bejegyzésünk, kérjük, ne felejtsd el lájkolni Facebook-oldalunkat is, hogy ne maradj le egyetlen bejegyzésünkről sem. 

Iratkozz fel YouTube-csatornánkra, ahol számos gyerekkönyves belapozót találsz!