Monika Kompaníková: Mélytengeri mesék

Amikor az ember a kezébe veszi ezt a mesekönyvet, máris egy különleges világba csöppen. A Mélytengeri mesék egy varázslatos hangulatú, képes mesekönyv, ahol a vajszínű, finom tapintású lapok, mélykék betűk, a tengert megihlető színek és egyedi grafikák azonnal megigézik az olvasót. Gyere, merülj el te is benne!

Képzeld el a tengert! Hunyd le a kicsi szemed, és próbáld meg! Képzeld el a Fekete-tengert, a Balti-tengert, az Adriai-tengert vagy a Sargasso-tengert. Képzelj el sok vizet, sok sós vizet, szirtekhez csapódó hullámokat, part menti kövek között leülepedett habot, homokot az ujjaid közt és a hajadba gabalyodott moszatot. Képzeld magad elé a tenger háborgását vihar közben, a morajlást, amikor megemelkedik a víz dagálykor, és azt, ahogy apálykor a homok a parton hömpölyög.

Mélytengeri mesék

 

Szerző: Monika Kompaníková

Illusztrátor: Veronika Klímová

Kiadó: Naphegy Kiadó (2016)

ISBN: 978-963-986-972-1

Korosztály: 5-8

 

 

Itthon ritkán találkozunk tengeri élőlényekről szóló mesékkel, pedig a legtöbb kisgyerek rajong az óceánért kagylóstól, cápástól, tintahalastól, kalózostól. A Mélytengeri mesék egy különleges barátságról szól. A tenger legmélyebb részén játszódik, ahová már a fény sem ér el. Ott él kis lámpásával egy világító mélytengeri hal. Halancsa nem szép, mondjuk ki, csúnya. A szája ferde és nagy, uszonyai kicsik, farka cakkos. De Halancsa nem bánja, hogy nevetségesen néz ki, nagyobb gondja is van. Múlt hét szerda óta 68 fogából 52 eltört, a maradék négy pedig kiáll, beleakad mindenbe. Nem tudja összezárni a száját sem, így enni sem tud. Hiába csalogatja oda a lámpása a kis halakat, garnélákat, miegymást, azok rendre kiszambáznak a fogai között. Aztán egy nap, amikor legyengülve és bánatosan sodródott a tengerfenéken, egy lesoványodott, mélytengeri kígyó akadt a fogaiba, és kétségbeesetten fityegett rajta, mint spagetti a villán. Kígyurka hasonló cipőben járt, mint ő, csak neki a lámpása aludt ki, kedden. Azóta nem tudja magához csalogatni az állatokat, csak tévelyeg és csattogtatja haszontalanul a fogait a mélységben. A véletlen találkozásból, szövetség, a szövetségből barátság lett. Így ismerkedhetünk meg kettejük szívmelengető és tanulságos kalandjaival.

Találkozásuk után Halancsa és Kígyurka együtt rótták a tengerfenéket. A hal világított tökéletes lámpásával, a kígyó pedig megfogta a táplálékállatokat, és mindenen osztoztak. Na de nem sodródhattak mindig csak úgy, céltalanul a tengerben. Új otthont kellett találniuk, méghozzá közösen! Kígyurka a régi hasadékát unalmasnak és silánynak találta. Egy szürke és törött korall balra, egy nagy, silány homokdűne jobbra… és a legrosszabb: az ürege előtt poroszkáló óriás vörös remeterák. Csatt, csatt, csatt, csatt, csatt, csatt! egész álló nap. A két barát elindult és felkeresett számtalan hasadékot, de mindben laktak már. Az útjukba kerülő menedékek foglaltak, kényelmetlenek, vagy veszélyesek voltak.

Ússz el innen, élőlény! – súgják a tengerirózsák, és elhajolnak kócos fejecskéikkel. – Ússz el innen, itt nem tudsz elbújni, itt nem vagy biztonságban – űzik el.

Viszontagságos napjuk végén, közel a feladás határán aztán egy takaros hasadékra leltek. Balra egy érdekes korall, jobbra egy csodaszép homokdűne… és egy vak remeterák, aki szorgosan csattogott, hogy összeszedje az üreg előtt a szemetet, és őrizte régi barátjának, egy kígyónak a helyet…

Így hát Kígyurka visszatért oda, ahonnan elment. A dűnéjéhez, a kövek közötti hasadékbe. Most azonban a hasadék egész elfogadhatónak tűnt számára, a korallok érdekesek, a homokdűne pedig egyenest csodaszépnek. Hálás volt az óriás remeteráknak, hogy gondozta a lakhelyét (…) Kígyurka boldog volt. Hazatért, otthon volt. és már nem volt egyedül, barátot is hozott magával.

Halancsa és a mélytengeri kígyó szépen éldegéltek egymás mellett. Szép volt az otthonuk, a halnak volt lámpása, foga a kígyónak… De Kígyurkának előbb-utóbb kényelmetlenné vált, hogy mindig segítségre szorul, ha látni szeretett volna valamit. Eltökélte hát, hogy megjavítja a lámpását… Talán a füles polip, a rengeteg-nyolc karjával és a millió tapadókorongjával helyrehozhatná? Vagy inkább az ostoros garnéla a hosszú csápjaival és a tíz(!) lábacskájával? És a négyollós garnélarák, akinek világít a nyála? Ha ráköpne a farkára, azzal talán megragaszthatná, vagy valami… Vagy olyasvalaki segíthetne, aki mindig is ott volt a közelében, figyelt rá és csendben szerette. Olyan valaki akiről eddig tudomást sem vett…?

A Mélytengeri mesék sok hasonló melegszívű történetet mesél még el. Mindezt humoros módon, kedvességgel és némi öniróniával megfűszerezve. Igaz egy sötét, ismeretlen és különös világban játszódik a tenger legmélyén, de az a világ mégis csordultig van szépséggel és jólelkűséggel. A mesekönyvből többek között kiderül még, hogy mi lesz a sorsa a tengerbe kerülő üvegcserepeknek, és az is, hogy milyen egy mélytengeri disco, ahol hordószemű halak, mélytengeri agyaras halak, tengeri uborkák, rövidfarkú rákok, csigaházas polipok és garnélarák nyomják kifulladásig. Elmeséli, hogy szeretettel és összefogással minden megoldható – még 58 fogat is újra lehet preparálni, egy kis baráti összefogással, nagyadag jószándékkal, na meg néhány tengeri trükk segítségével. De ezek mellett az is kiderül, hogy semmi sem tarthat örökké, és talán mindennek pont úgy kell lennie, ahogyan van…

Akkor hát visszatérhetünk az első oldalra és onnan folytathatjuk az olvasást…

A Mélytengeri mesék nemcsak gyönyörű, hanem megható és emberséges történeteket tartogat a gyerekeknek. Megmutatja nekik, hogy az igazi érték nem a külsőségekből, hanem belülről fakad és a tettekben mutatkozik meg. Rámutat, hogy sokszor vagyunk felszínesek, nem becsüljük meg kellőképpen, amink van, és nem figyelünk rendesen azokra, akik ott vannak mögöttünk és mellettünk állnak minden helyzetben. A realisztikus, mégis kedves és varázsos illusztráció Veronika Klímová munkája, és nagyszerűen tükrözi a különleges mélytengeri történetek hangulatát.

A KIADÓ SZINOPSZISA

Képzeld el az életet a tengerfelszín alatt! És legeslegalul a tengerfeneket.
A tengerfenéken végeláthatatlan tájak terülnek el, homokdűnékkel fedett síkságok, sűrű rétek, melyeket meleg áramlatok fodroznak, korallokkal és tengerirózsákkal benőtt hegyek, forró vizet lövellő tengeralatti vulkánok. Sziklák, elsüllyedt hajók roncsai, elveszett városok, tűzhányók és mély árkok. És a legmélyebb árok mélyén, ahova nem jut el napfény, búvár, tengeralattjáró, sőt még japán gyöngyhalász sem hát ott már egyáltalán nincs semmi. Csak sötét és hideg. Brrrr! Képzeld csak el! Még ha ez nincs is teljesen így. Még a legfeketébb és leghidegebb sötétségben is rálelhetünk életre. Ugyanis a legmélyebb árok mélyén él egy hal, Lámpáska.

Ajánljuk továbbá Andrea Gregusova: Gréta című mesekönyvét is, amely egy csodálatos hangú bálnáról és a tenger világáról mesél a gyerekeknek. Érdekelhet még Pedro Alcalde: Az állatvilág zenészei és Quim Tomás: Az állatvilág utazói, továbbá Charlotte Milner: A méhek világa című ismeretterjesztő kötetek is. TIPP: Nézd meg a Szupercápák és más tengeri élőlények belapozóját!

Iratkozz fel YouTube-csatornánkra, ahol további gyerekkönyves belapozókat találsz!

Ha tetszett bejegyzésünk, kérjük, ne felejtsd el lájkolni Facebook-oldalunkat is, hogy ne maradj le egyetlen bejegyzésünkről sem. 

97%
Nagyon jó

Varázslatos hangulatú mesekönyv egy külöleges barátságról, a tenger mélyéről.

  • Tartalom
  • Illusztráció
  • Élmény

Honlapunkon a sütiket alkalmazunk. Ezzel kapcsolatban Adatkezelési tájékoztatónkban olvashatsz bővebben. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató