Gévai Csilla: Az inuitok az én tanítómestereim

Gévai Csilla azon sokoldalú alkotók egyike, akinek nevét íróként és illusztrátorként is jegyzi a gyermekirodalom. A környezettudatos életmód hirdetője, aki meséivel, rajzaival és egész személyiségével harcol Földünk jövőjéért. Hisz a megértésben, a gyerekekben és a közösség erejében. Fontos beszélgetés a Nagyon zöld könyv és az Amíg utazunk-sorozat szerzőnőjével könyvekről, hivatásról és a klímaváltozásról.

 

Foxbooks: Sok mindenben kipróbáltad magad, nagyon sokoldalú egyéniség vagy, pedagógus, kulturális antropológus, író, illusztrátor, elhivatott környezetvédő, anyuka… Melyikkel jellemeznéd magad leginkább?

Gévai Csilla: Úgy gondolom, hogy minden ember személyisége nagyon összetett, és hogy miből mi következik, az az életútjából adódik. Ez egybefonódik nálam is. A legfontosabb számomra, hogy anyuka vagyok. Viszek egy életet, ahol kétgyerekes anyukaként funkcionálok, de emellett mindig arra törekedtem, és a hivatásomat is eleve úgy választottam, hogy valami számomra nagyon érdekes, és ugyanakkor valami nagyon hasznos dolgot csináljak. Tulajdonképpen mindig arra megyek, ami a leginkább érdekel és belepakolom azt az állandó szenvedélyt, ami bennem van.

Mindig arra megyek, ami a leginkább érdekel és belepakolom azt az állandó szenvedélyt, ami bennem van.

Foxbooks: Íróként vagy illusztrátorként dolgozol egy könyvön szívesebben?

Gévai Csilla: Mind a két kifejezési forma nagyon közel áll hozzám, és mindig azon dolgozom a legszívesebben, amit határidőre le kell adnom. Nagyon szeretek rajzolni, ha lenne bónusz időm, akkor ezt most plusz rajzolással tölteném, talán azért, mert írni mostanában többet írtam, mint rajzoltam.

Foxbooks: Miért döntöttél úgy, hogy az Amíg-sorozatot nem te illusztrálod? Hogyan találtatok egymásra Baranyai b. Andrással?

Gévai Csilla: Feltett szándékom volt, hogy én illusztrálom, de rájöttem, hogy ezt a fajta járműtörténetei világot nem akarom illusztrálni. Nincs ilyen késztetésem, kedvem sem igazán és a próbarajzaim sem sikerültek úgy, ahogy azt magamtól elvártam volna. Viszont Baranyai B. Andrást már a sorozat előtt is nagyszerű grafikusnak tartottam, és egyszer csak összeállt a kép, hogy ha valaki, akkor ő az, aki ezt a sorozatot nagyon jól megtudná rajzolni. Mikor kiderült, hogy a grafikusok közül én is ajánlhatok illusztrátort, nem volt kérdés számomra hogy én Andrást választom erre a sorozatra.

Foxbooks: Érdekes, hogy a közlekedési eszközök megrajzolásához nem volt affinitásod, mégis egy ilyen nagyszerűen tudtál írni róluk. Hogyan jött az ötlet?

Gévai Csilla: Nálam majdnem minden a környezetvédelemből fakad. Ez a téma is onnan jött, hogy a tömegközlekedést alapvetően a jövő megoldásának látom. Meg kell próbálnunk kiszorítani azokat a „rossz felé mutató” szokásainkat a mindennapjainkból, amelyeket felvettünk, például azt is, hogy benzines autókkal közlekedünk. Nagyon fontos, hogy ne automatikusan üljünk bele a kocsinkba, hanem elgondolkodjunk a lehetőségeken, és egy kevésbé környezetpusztító formát válasszunk az utazásra, például egy egyre modernebb és zöldebb tömegközlekedést.

Nálam majdnem minden a környezetvédelemből fakad.

Foxbooks: Az “Amíg” szinte már a védjegyévé is vált, honnan jött?

Gévai Csilla: A Pozsonyi Pagony kiadóm hitt bennem, ők kértek fel egy mesekönyv készítésre, a témában szabadkezet adtak. Kicsit ki kell egészítenem, amit a közlekedésről mondtam. Egyrészt a környezetvédelemről jött, másrészt pedig megláttam ennek a könyvsorozatnak a helyét az utazásban. Amikor egy anyuka gyerekkel utazik a buszon vagy villamoson, a gyerek általában rengeteget kérdez, vagy sokszor mesét olvasnak az út alatt. Arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha pont arról olvasnának nekik, ami ténylegesen történik velük miközben a buszon utaznak. Például a busztörténetről is lehetne mesélni ilyenkor, ráadásul így sokkal jobban össze tudnák kapcsolni az utazás élményét és a közlekedés történetét. És ez be is jött! Abban látom a sorozat sikerét, hogy egy picit többet ad az utazáshoz, egy kicsit kiegészíti az utazás élményét. A gyerekek szeretnek utazni, a kisfiúk pedig szeretnek belemenni ennek a technikai hátterébe is. Jönnek a kérdések, kíváncsiak mindenre. Az Amíg utazunk az anyukának lehet igazán nagy segítség, hogy nem nekik kell utánanézniük a válaszoknak, hiszen van egy írónő, aki ezt összeszedte és megírta egy gyerekkönyvben. Én szerintem ez jó dolog.

Foxbooks: Tervezed az Amíg utazunk-sorozat folytatását?

Gévai Csilla: Még egy könyv van a fejemben ebből a sorozatból. Volt ez a három rész és utána ugyanezekkel a szereplőkkel a Most én olvasok! sorozatból is megírtam négy kötetet, ez most így is kerek.

Foxbooks: Miért döntöttél úgy, hogy A most én olvasok! sorozatban Doma és Panni karakterét hozod tovább? Miért nem lett ennek a sorozatnak egy teljesen új karaktervilága?

Gévai Csilla: Szeretem őket. Nagyon megszerettem ezt a családot és adta magát, hogy az ő karakterüket vigyem tovább.

Foxbooks: Milyen kihívást jelentett neked kezdő olvasóknak írni?

Gévai Csilla: Naiv voltam. Azt gondoltam, hogy a pár mondatos könyveket könnyű lesz megírni, de nem így történt. A legjelentősebb nehézség az volt, hogy amit elakartam mondani, azt a legegyszerűbb szavakkal kellett, hogy elmondjam. Azt a szókincset, ami a birtokomban van, ennél a sorozatnál nem használhattam. Sokat kellett gondolkodnom azon, hogy mely szavakkal tudom a leginkább és a legegyszerűbben kifejezni azt az hangulatot, vagy életérzést, amit átadni akartam. Emellett az is kihívás volt, hogy a szöveg egyszerűsége ne menjen a tartalom rovására. Meg aztán volt egy emlék is a fejemben, hogy én kiskoromban milyen olvasókönyvekből tanultam… és mindezt összevetve próbáltam a legjobbat kihozni a sorozatból.

Foxbooks: Elhivatott környezetvédő vagy. Honnan jött, mi ébresztett rá erre?

Gévai Csilla: Vannak spirituális képességeim. Mindig is úgy éreztem, hogy az a Föld, ahol élünk, egy lélegző lény, egy igazi Földanya. Amikor még nem szembesültem ennek a fontosságával, akkor még nem volt meg hozzá a képességem, hogy ehhez az egész témához hozzányúljak. Aztán egyetemi éveim alatt – semmi nem történik véletlenül – szembesültem a éghajlatváltozás jelenségével és mértékével. Bennem akkor örökre megváltozott valami nagyon lényegi.

Mindig is úgy éreztem, hogy az a Föld, ahol élünk, egy lélegző lény, egy igazi Földanya.

A magyar szakot azért választottam, mert írni akartam, de nem azt kaptam, amit vártam. Rengeteg nyelvtan előadást kaptam, meg sok író életrajzát kellett bemagolnom. Nem gondolom, hogy ez haszontalanság, csak nem erre voltam kíváncsi. Volt bennem egy düh amiatt, hogy nem azt kapom, amit szeretnék, mert igazán kreatív írást nem tanítottak az egyetemen. Kulturális antropológiára egy barátnőm csábítására jelentkeztem, mert mind a ketten rajongtunk az utazásért, és azt gondoltuk, hogyha mindkettőnket felvesznek kulturális antropológia szakra, akkor legálisan utazhatunk. Így is lett. Nagyon sokat kalandoztam a barátnőmmel. Őt viszont mindig a melegebb helyek vonzották, főleg India, engem pedig a hideg helyek vonzottak, főleg Alaszka. Így nem is kutattunk tovább együtt. Hamar eljutottam a lappokhoz és az inuit népcsoporthoz, akikről a szakdolgozatomat is írtam. Az inuit eszkimóknak már akkor, az 1990-es évek végén az volt a fő témájuk, hogy a Földünk melegszik, a jéghegyek olvadnak. Fönt, az örök hó birodalmában, ők sokkal hamarabb érzékelték, hogy az olvadás megkezdődött, mint, amit mi itt érzékelhettünk ebből az egészből. Ők jól látták már akkor, hogyan változik meg körülöttük a flóra, fauna. Olyan növények és állatok jöttek arra a vidékre, melyek teljesen ismeretlenek voltak a számukra. Elkezdődött egy figyelemfelkeltő sikoly az inuitok részéről, hogy vegyük észre, hogy nagyon nagy a baj. Első körben senki nem foglalkozott vele, én is csak azért, mert ebből írtam a szakdolgozatomat. De közben rájöttem, hogy hamarosan nagyon nagy baj lesz a világunkkal. Még nem látszódik, de a folyamat elkezdődött. Ekkor teljesen összeomlottam lelkileg. Eldöntöttem, hogy nem akarom kitenni a gyerekeimet, a következő generációt egy olyan nagyon negatív változásnak, ami arról szól, hogy nem lesz mit inniuk, és nem lesz mit enniük. Hogy létezhet olyan, hogy azt a létet faljuk fel – mint a sáskák – ami az ő jövőjük és reményük lenne. Ekkor értettem meg, hogy nekem nem lehet más dolgom az életben, csak a környezetünket védeni, bármilyen formában teszem is azt.

Nem lehet más dolgom az életben, csak a környezetünket védeni, bármilyen formában teszem is azt.

Tudtam, hogy én nem vagyok politikus típus, a pénz sem érdekelt annyira, sőt egyáltalán nem, de az emberek és a természet sorsa az nagyon. Elgondolkodtam azon, hogy hiába tanulok nagyon sokat az egyetemen, ha senkihez sem fog eljutni amit mondani akarok. Ezzel egy időben arra is rájöttem, hogy a gyerekek még tisztán érző lelkek. Ha a gyerekeknek írom meg ugyanazt, amit a felnőtteknek el akarok mondani, akkor ők a segítőim lesznek, hiszen a gyerekeknek a szülők olvassák fel a meséket, így elérem a gyerekeket és a felnőtteket is egyaránt a környezetvédelem üzenetével. Az igazság az, hogy ezeket a könyveket én nemcsak a gyerekeknek írom, hanem a felnőtteknek is. Mert nekik is nagyon nagy segítség, hogyha tisztul a kép bennük is. Én a megértésben hiszek. Ha valaki megérti, hogy miért kell megtennie azt a lépést, hogy a környezetét védeni tudó, felelős emberré váljon, akkor már tettem valamit a Földünkért. Valójában tehát az utat kellett megtalálnom, hogy hogyan csináljam, és így választottam a gyermekkönyv írást, de a rajzolásban is benne van ugyanez a késztetés, és a könyveim tartalmában is.

Én a megértésben hiszek. Ha valaki megérti, hogy miért kell megtennie azt a lépést, hogy a környezetét védeni tudó, felelős emberré váljon, akkor már tettem valamit a Földünkért.

Foxbooks: Mit gondolsz, hogyan lehet a mai gyermekeiben erősíteni a környezettudatos életet?

Gévai Csilla: Jó kérdésekkel, jó válaszokkal és őszinteséggel. Jó könyvekkel és jó filmekkel. Minden, ami arról szól, hogy emberszámba vesszük egymást, legyen akár gyermekről, akár öregről vagy középkorúról szó, nem ez az érdekes. Jó felismernünk, hogy mindenki egy folyamatban van benne. Azért, mert valaki még gyerek, az nem jelenti azt, hogy nem kell tudnia olyan dolgokról, melyek később az ő bőrére mennek. Nagyon sok minden a világban azért tart negatív irányba, mert nem vesszük észre, hogy becsapnak minket. Hihetetlen nagy differencia van aközött, amiket a dolgokról gondolunk és ami a való világban folyik. Felépítünk magunknak egy mesterséges világot, mesterséges fényekben, mesterséges anyagokkal, műanyagokkal, olyan dolgokkal, amelyek nincsenek benne a természetben és közben nem vesszük észre, hogy az igazi természet miként megy tönkre. A folyók tele vannak mikro műanyagokkal. Hamarosan nem fogjuk tudni ellenőrizni, hogy az étel, amit megeszünk, miből készült, hiszen nem látjuk a folyamatot, például a mai gyerekek azt sem tudják hogyan nő a burgonya. Minden elidegenedik körülöttünk és mi erről nem akarunk tudomást venni. Mert ha tudomást vennénk róla, akkor már rég elkezdtük volna rázni a fejünket, hogy mi ezt nem akarjuk.

Minden elidegenedik körülöttünk és mi erről nem akarunk tudomást venni.

Nem teszünk fel magunknak olyan kérdéseket, amiket fel kellene tennünk. Ha egy gyereknek feltesszük azt a kérdést, hogy te inkább erdőben szeretnél lenni, vagy inkább egy betonpályán, a gyerek azt fogja mondani, hogy erdőben szeretne lenni. Ha megkérdezzük, hogy folyóból szeretne inni, vagy inkább egy olyan PET palackból, amiből tudjuk, hogy a műanyag szivárog, a gyerek azt fogja mondani, hogy a folyóból szeretne inni. Tehát, amíg nem tesszük fel a jó kérdéseket, addig nem fognak megjönni a jó válaszok sem. Én a gyerekeket partnerként szeretném kezelni, mert éppen az ő jövőjüket tesszük kollektíve tönkre. Azt gondolom, hogy tudniuk kell az igazságot. Nem ijesztgetni akarom őket, de tündérport sem akarok hinteni a szemükbe, eltitkolva előlük az igazságot.

Én a gyerekeket partnerként szeretném kezelni, mert éppen az ő jövőjüket tesszük kollektíve tönkre. Azt gondolom, hogy tudniuk kell az igazságot.

Foxbooks: Próbálod a saját életedben is beletenni a környezetvédelmet, adnál a gyerekeknek némi praktikus tanácsot a hétköznapokra?

Gévai Csilla: Mindenki lehet környezetvédő. Ha már egy gyereknél eltudjuk érni azt, hogy észrevegye a szemetet az utcán, és fel is meri venni, az már egy fantasztikusan nagy dolog, persze meg kell neki tanítani azt is, hogy mihez szabad hozzányúlnia és mihez nem. Az is fantasztikus dolog, hogy ha otthon tud segíteni szelektív módon gyűjteni a szemetet. Az is jó dolog, hogy ha egy gyerek azt tudja mondani, hogy ma inkább sétáljunk, ne üljünk autóba. A környezetvédelem kis dolgokból adódik össze. Sőt, környezetvédelem az is, ha azt mondod, hogy nem kérsz lufit, mert kipukkad és aztán ott lesz egy gumipamacs, ami szemét lesz és aztán nem tudunk mit kezdeni vele. Ez a nem ártás törvénye. A mai marketingesek nagyon jól tudják hogy ebben a társadalomban az anyukák és apukák nagyon jól manipulálhatóak. Nagyon sok iparág épül arra, hogy a gyerekek rá tudják venni a szüleiket, hogy vegyenek meg nekik felesleges dolgokat, mert a gyerek meg van róla győződve: ez olyan szép és ez mindenképp kell nekem. Pedig a gyerekek ugyanígy jó irányba is tudnának hatni a szüleikre.

Foxbooks: Az Amíg megváltjuk a világot könyvedben igyekszel tudatosítani azt, hogy a közösség és az egyén szerepe is fontos világunk megőrzésében. Mesélnél erről egy kicsit?

Gévai Csilla: Nekem nagyon tetszik az a kezdeményezés, hogy hozzuk vissza a kultúránkba a csoportos együttléteket. Manapság hullámszerűen változik a társadalmi életünk. Az ősibb társadalmakban evidencia volt, hogy együtt vagyunk, mert úgy tudtuk túlélni a dolgokat. Mostanság inkább elidegenedünk egymástól. Ez köszönhető a kütyüknek, meg annak, hogy nem vesszük észre: halálra dolgoztatnak minket, illetve mi saját magunkat. És megint a gyerek jön be, mint felkiáltójel, mert azt látjuk, hogy a gyerekeink hiperaktívak, vagy közönyössé válnak, mert mondjuk el van a kütyüjével és semmi más nem érdekli. Először az okokat és az okozatokat kell ismernünk! A környezetvédelemben is az együtt fogalma nagyon fontos, csak együtt tudjuk megváltani a világot, megmenteni a saját magunkat saját magunktól. Hogy ez megvalósul-e azt nem tudom, de nagyon bízom benne.

A környezetvédelemben az együtt fogalma nagyon fontos, csak együtt tudjuk megváltani a világot, megmenteni saját magunkat saját magunktól.

Foxbooks: Valahogy mindig felbukkannak a könyveidben az inuitok. Ez egy szűnni nem akaró szerelem? Mi ragadott ennyire meg bennük?

Gévai Csilla: Az inuitok az én tanítómestereim. Azért szeretem őket, mert szívesen válnék olyanná, mint egy igazi inuit eszkimó. Gondold csak el, ott él egy népcsoport, a létezés legvégső határán, mínusz negyven fokban, nagyon kevés élelemmel és élelemszerzési lehetőséggel, mégis boldogan, túlélve több száz évet együtt. Amikor nincsen sok-sok külső inger, akkor az emberi elme befelé kezd vándorolni. Az inuitok befelé kezdtek el élni: hallgasd csak meg a meséiket! Nekik hihetetlenül szép belső világuk van. Ha olvasod a történeteiket, akkor rájössz, mennyire gyönyörű és gazdag az a mondavilág, amit létrehoztak. Nagyon különös, hogy számomra az inuitok mégis az irodalom és nem a kulturális antropológia kapcsán jöttek be először az életembe, így váltak tanítómestereimmé, és adtak át nekem valami nagyon-nagyon fontosat az életről. Hát, ezt jelentik nekem az inuitok, és örök hálám jeléül írok róluk.

Az inuitok az én tanítómestereim.

Foxbooks: Mi az, amit szerinted az itthoni gyerekeknek átadható, mit tanulhatnak, kamatoztathatnak a társadalmukból?

Gévai Csilla: A lelki tisztaságot és természetszeretetet. Azt is, ahogyan ők tisztelik a természetet, mert tudják, hogy a természet sokkal, de sokkal erősebb nálunk. Ők tudják, mi pedig elfelejtjük ezt.

Foxbooks: Melyik munkádra vagy eddig a legbüszkébb?

Gévai Csilla: Mindegyikre büszke vagyok, mindegyik a saját gyerekem. Persze érzem, amikor valamelyik nem annyira kiemelkedő alkotás, nem állítom, hogy mindegyik szuper, hogy egyet kiemeljek, például a Nagyon zöld könyvre azért vagyok büszke, mert nagyon sokat adott nekem.

Foxbooks: Mik a terveid a közeljövőre? Dolgozol most valamin?

Gévai Csilla: Igen, több könyvsorozat befejező kötetét írom éppen. Ezeken túl pedig egy abszolút természetes és újrahasznosított papíralapú termékcsaládon dolgozom. Megpróbálok olyan új termékeket létrehozni, amelyek beleillenek az újrahasznosítás filozófiájába.

Foxbooks: Melyek voltak a gyerekkori kedvenc mesekönyveid?

Gévai Csilla: Nagy kedvencem Mary Poppins karaktere. Az egyik kedvenc gyerekkönyvem a Mary Poppins visszatér, de nagyon szerettem például a Micimackót is. Jiri Trnka pedig egy nagyon fantasztikus cseh író, rajzoló és bábfilmes, akinek mindig is imádtam a könyveit. Ezeken túl E.T.A. Hoffmann meséit szeretem, mert abban minden megtörténhet, még az is, hogy jön egy Mágus, és visszavarázsolja a Földünket tisztává és ragyogóvá.

 

Ha számodra is fontos a környezettudatos nevelés, Gévai Csilla kezdő olvasók számára írt, Amíg megváltjuk a világot  könyve mellett ajánljuk Andrea Gregusova: Gréta című mesekönyvét is, ami egy éneklő bálnáról és a tengerek védelméről szól. A Most én olvasok! sorozatról bővebben ebben a bejegyzésben olvashatsz. A sorozat bekerült a legjobb kisiskolás mesekönyvek toplistájába, amit ide kattintva tudsz megnézni.

Ha tetszett a bejegyzés, kérjük, ne felejtsd el lájkolni Facebook-oldalunkat is, hogy ne maradj le a legújabb toplistás gyerekkönyvekről!