Matiné zenekar: A zene, amit a szülők is szeretnek!

Matiné zenekar

Balogh László és Gömör Tamás, a Matiné zenekar lókötői nagyon sokoldalú alkotóművészek. Laci bravúros gitárjátékát számos formációban hallhattuk és jelenleg a Roma Soul gitárosa. Tomi leginkább az underground rock zenei kultúrából ismerhető. Sok nagyszerű dal szerzője és előadója, elismert fotográfus, de feltűnt már tévésorozatokban is. A Matinét 2014-ben alapították, első lemezük Fapapucs címmel jelent meg, amit az Emelj fel! lemezük követett. November 17-én a Foxbooks Gyerekkönyvszalon standján dedikálják lemezeiket, aminek apropójából néhány kérdést is feltettünk nekik.

 

A zene, amit a szülők is szeretnek!

Foxbooks: Hogyan találtatok egymásra? 

Tomi: Lacival már több éve együtt zenéltünk különböző formációkban és nem mellesleg barátok is vagyunk.

Laci: Ha jól emlékszem egy közös baráti társaságban futottunk össze először, aztán a zene, mint mindent minket is összekapcsolt.

Foxbooks: Mind a ketten számtalan zenei stílust kipróbáltatok már, honnan jött a gyerekzenekar ötlete?

Tomi: Szinte hihetetlen, de majdnem egy napon kezdtünk mind a ketten ezen gondolkozni. Laci, ha jól emlékszem 2013 környékén egy karácsonyi zenélésben vett részt, nekem pedig a kisfiam megszületése előtt jött az inspiráció. Megfogalmazódott bennem a kérdés: Milyen zenéket fog majd hallgatni?

Milyen zenéket fog majd hallgatni?

Laci: Azon a télen a lányaimmal vállaltunk egy „koncertsorozatot” ahol kicsiknek játszottunk bábokkal karácsonyi dalokat meg mondókákat. Aztán jött az ötlet, hogy jó lenne valakivel profin csinálni. Ahogy Tomi is mondta, mindkettőnknél időszerű lett, egy hónap alatt összeraktuk az első lemez zenei anyagát és már ment is az egész!

Foxbooks: Előfordult már veletek, hogy délelőtt gyereknek adtatok koncert, este pedig egy klubban zenéltetek?

Tomi: Lacival biztos én nem emlékszem, de volt egy megkeresésünk Erdélyből, hogy napközben gyerekműsorral koncertezzünk este pedig a felnőtteknek játszunk. Sajnos ebből nem lett semmi.

Laci: Velem egész rendszeresen előfurdul. A gyerekzenekar mellett sok felnőtt formációban is zenélek, melyek általában este aktívabbak.

Foxbooks: Hogyan tudtok váltani a kettő között?

Tomi: Könnyen.

 Laci: Egyszerűen, nagyon más a kettő, más zene más közönség.

Foxbooks: Tomi, biztosan sokan megkérdezték már, de underground rock után mégis milyen érzés gyerekeknek énekelni?

Tomi: Teljesen más hangulatú egy gyerekkoncert nem csak azért mert az időpontok is különböznek, hanem leginkább azért, mert a gyerekek sokkal kritikusabbak, mint a felnőttek. Ők nem rajongók, nem számít, hogy kik vannak a színpadon csak az, hogy az adott pillanatban eltudjuk-e kapni a figyelmüket.

A gyerekek sokkal kritikusabbak, mint a felnőttek. 

Foxbooks: Mindketten édesapák vagytok. Laci neked két gyönyörű kislányod, Tomi neked pedig egy édes kisfiad van. Hogyan fogadják a dalaitokat?

Tomi: Máté imádja, mind a két lemezünk összes dalát kívülről fújja, sokszor elkísér minket a koncertekre is, feljön a színpadra.

Laci: A lányaim elég nagyok már, illetve már más korosztályba tartoznak, mint amit a Matiné zenekar szólít meg, de mindettől függetlenül a lányok is tudják az összes dalszöveget még akkor is, ha már kevesebbet járnak a koncertjeinkre.

Foxbooks: Melyik jellemző inkább rájuk? Ők a legnagyobb rajongóitok vagy inkább az építő kritikusaitok?

Tomi: Vannak kedvenc számai, de azt gondolom, hogy mivel apa adja elő ezeket, kritikára egyelőre nem számíthatok.

Laci: Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, hogy a lányaim szerelmesek belém, szóval kritikát nem kaptam még eddig és természetesen. Ők a legnagyobb rajongóink!

Ők a legnagyobb rajongóink!

Foxbooks: Laci a klipekben sokszor feltűnnek a kislányaid is. Rendszeresen elkísérnek a koncertekre is téged?

Laci: Régebben rendszeresen, de mostanában már egyre ritkábban, mivel nagyobbacskák lettek időközben, de ha úgy alakul még el-el jönnek néha.

Foxbooks: A Matiné koncertek a jó hangulatukról híresek. Hogyan tudjátok bevonni a produkcióba a gyerekeket?

Tomi: Viszonylag könnyen, a második dal után általában már tele van a színpad gyerekekkel, de voltunk olyan helyzetben is amikor semmi sem jött be. Ilyenkor én szoktam lemenni a közönség közé.

Laci: Ezzel szerintem sosincs gond. A gyerekek benne vannak minden őrültségben és mi ebben teljes erőnkkel velük vagyunk!

A gyerekek benne vannak minden őrültségben és mi ebben teljes erőnkkel velük vagyunk!

Foxbooks: Hogyan készülnek a Matiné slágerek? 

Tomi: Általában én írom meg a zenei alap ötletet és a szövegeket. Aztán megmutatom Lacinak, akinek a magas szintű zenei tudását „kihasználva” nyerik el a dalok a végső formájukat. Kicserélünk akkordokat, vagy harmóniákat, illetve Laci mindig beleteszi azt az egyedi hangulatot, amitől a Matiné dalok matinések lesznek.

Laci: Ez a menet, közösen, mindenki a magáét beleteszi a dalokba, igazi csapatmunka a miénk!

Foxbooks: A dalokban sok zenei stílus felfedezhető, nyilván a zenei sokoldalúságotoknak köszönhetően. Melyik áll mégis a Matiné világához a legközelebb?

Tomi: Ha egy-egy világhírű zenésznek lehet kalandoznia a zenei stílusokban, akkor pont a gyerekzenében miért ne lehetne? Tehát én más zenei projektjeimben sem ragaszkodtam soha egy stílushoz, szokták mondani eklektikus lett a lemez. A gyerekek pont azok, akikkel ezt meg lehet tenni, mert sokkal nyitottabbak, mint a felnőttek.

A gyerekek sokkal nyitottabbak, mint a felnőttek.

Laci: Ha szakmai választ kell adnom, akkor talán a swing, blues, latin az ami a legközelebb áll a „Matinés” hangzásvilághoz, de annyira szabadon alkotunk és zenélünk, hogy nem lehet igazán meghatározni a stílust. 

Annyira szabadon alkotunk és zenélünk, hogy nem lehet igazán meghatározni a stílust. 

Foxbooks: Két nagyon sokoldalú művészről van szó, min dolgoztok jelenleg? 

Tomi: Zenei tekintetben, kb. 8 éve készítek egy szóló lemezt, ami azért ilyen hosszú mert megfogadtam, hogy csak akkor írok dalokat, ha valóban jön az az igazi ihlet. Nem siettet senki, ráadásul ez egy nagyon egyszemélyes anyag, ahol minden hangszeren én játszom, itthon felveszem, hangszerelem, megkekeverem. Idén még szeretnék nekifutni egy újabb dokumentumfilmnek, illetve végre van két új fotókiállítási anyagom, amit 2019-ben szeretnék majd bemutatni.

Laci: Nekem már jóideje, azt hiszem lassan 3 éve lesz hogy az Oláh Gergő vezette Roma Soul gitárosa-vokalistája vagyok, de emellett még számtalan magyar produkcióban van lehetőségem színesíteni a megszólalást. Nem biztos hogy mindegyiket fel tudom sorolni, de párat megemlítek, akikkel az elmúlt évben dolgoztam-felléptem: Péter Szabó Szilvia, Oláh Gergő, Tha Shudras, Punanny Massif és még sokan mások. Mindemellett privát állásomban egy elég nagy cég marketing és értékesítés támogatásáért felelek, így azt gondolom van munka bőven.

Fox: Milyen új tervei vannak a Matiné zenekarnak? 

Tomi: Szeretnénk egy olyan műsort összehozni, ahol a dalok „csak” betétek lennének és egy kicsit a színházi előadás hangulata felé kacsintgatnánk.

Laci: Szülővárosomban Tamásiban sikerült egy óvónőkből álló csapattal megismerkednünk, akiknek egy bábos műsorát szeretnénk valahogy adaptálni, melyben a Matiné adná a zenei kíséretet.

Foxbooks: Rendszeresen vállaltok karitatív koncerteket is. Idén is terveztek ilyen fellépést?

Laci: Idén nem kaptunk ilyen jellegű felkérést, de bármikor szívesen megyünk.

Fox: Hol láthatunk titeket legközelebb?

Laci: Karácsonykor több fellépésünk is lesz, de rendszerint ezek zártkörű rendezvények.

 

Nos, ha nem tartozol a zárt körbe, de szeretnél találkozni a zenekar tagjaival, látogass el a KidExpo Foxbooks standjára november 17-én, ahol a Matiné zenekar délelőtt 11 órától dedikálja a Fapapucs és az Emelj fel! című lemezét.

A Foxbooks Gyerekkönyvszalon további programját ide kattintva tudod megnézni.

Ha tetszett a bejegyzés, kérjük, ne felejtsd el lájkolni Facebook-oldalunkat is, hogy ne maradj le a legújabb toplistás gyerekkönyvekről!