Két kis dinó a nagyvilágban

Berg Judit népszerű, Két kis dinó sorozata 2011-ben mutatkozott be első kötetével, és azóta négy újabb részt és széles rajongótábort tudhat maga mögött. Sok kisgyerek rongyosra olvasott kedvence. Azt gondolhatnánk, hogy a dinók csak a fiúkat érdeklik, de első kézből mondhatom, hogy ez nem teljesen így van. Idézem a képernyővédő üzemmódban fel-alá rohangáló kislányomat: „wahahahh dinóóó“. De ilyen kis őslények úgy sejtem, nemcsak a mi nappalinkban futkosnak. A dinók ugyanis – ha nem is úgy, hanem amúgy – újra megvetették bolygónkon tömzsi lábukat, habár ezúttal csak a gyerekszobákat népesítették be. De nem ám akárhogy, mert meg sem álltak, amíg be nem kerültek a menők, azaz a sárkányok, lovagok, királylányok, boszorkányok, óriások és törpék közé, be a legkedveltebb mesehősök elitjébe. Mi magyarok, pedig saját kis dinókkal is büszkélkedhetünk – róluk szól Berg Judit Két kis dinó sorozata.

 

Két kúl dinó

A történetek főhőse két mobiltelefon méretű őslény, Trikó és Nyamm. Trikó egy szelíd növényevő tricerotopsz, aki max. csak indokolt esetben szurkál meg valakit (pl. ha rálépsz). Ő a csapat esze. Társa, az egyszerű gondolkodású (kaja) és falánk (kaja) tirex. Nyamm ösztönlény és nem az eszéről híres. Nyamm nem válogatós: felfal mindent, amit talál, szőröstül-bőröstül-pikkelyestül-tarajostul-körmöstül. Kicsit gusztustalan, kicsit zabolátlan és hirtelen természet, ugyanakkor elég kiszámítható is: kaja mindenekfelett.

Az időutazó dinókkal a zsírkrétakorban ismerkedünk meg. A történet kezdetén a háromszarvú Trikó épp olyan nagy volt, mint társai, csak egy kicsit más. Páfrányevő létére utálta a páfrányokat, jobban szerette volna a kukoricát, vagy mondjuk a gumicukrot. Ami persze érthető, na de könyörgöm, egy dinó?!? De Trikó már csak ilyen volt. Élte a tricerotropszok nyugis életét, egész nap kolbászolt a csordával, jött-ment, nyammogott, eszegettet. Mígnem egy napon belakmározott egy bokornyi gumicukor ízű bogyóból és összement. Egészen picikére, akkorára, hogy egy kabátzsebben is elfért. Trikó nem tudott lépést tartani a csordával és egyedül maradt. Ekkor találkozott a féktelen, ám szintén miniatűr vérszomjas tirexel (Nyamm eleve ilyen kicsinek született). A két őslény barátságot kötött és ezzel kezdetüket vették izgalmas, időutazó kalandjaik. Hogyan? Az egész egy rejtélyes mobiltelefon-pittyegéssel kezdődött…

 

Két kis dinó a zsírkréta korban

 

Szerző: Berg Judit

Illusztrátor: Kőszeghy Csilla

Kiadó: Pozsonyi Pagogy (2011)

ISBN: 978-963-410-213-7

Korosztály: 5-10

 

 

A zsírkréta korban járunk Trikóval és Nyammal, amikor a barátok egy furcsa zajra lesznek figyelmesek…

Pont olyan hangot hallottunk, mint amikor anyukád egymás után tizenkilenc esemest kap.

De csak egy szitakötő az, aki cserébe, hogy a tirex mégsem falja fel, elárulja, hogy a vulkánok kívánságokat teljesítenek (azaz egy vulkán/egy kívánság – úgyhogy a dinók után felesleges nekünk is próbálkoznunk). A két barát egy valamit nagyon is szeretne: olyan nagynak lenni, mint a többiek. Úgyhogy eldöntik, kipróbálják a vulkán varázserejét (persze csak, ha a tirex megígéri, hogy nem falja fel Trikót azonnal).

De nem Trikóról és Nyammról lenne szó, ha nem jönne közbe valami. Nem a méretük nő meg, hanem az éveik száma, úgy 65 millióval… A két időutazó ugyanis a jelenkori Magyarországon találja magát, 2012-ben. Ettől kezdve nem egy, hanem két vágyuk van: nagynak lenni és visszajutni az őslények korába. De addig még sok új tapasztalat, tanulnivaló és izgalmas kalandok várják őket. Nem utolsó sorban pedig igaz barátságot is kötnek néhány derék csupaszlábúval…

A KIADÓ SZINOPSZISA

Hadd mutassuk be Trikót, történetünk főhősét! Trikó triceratopsz. Három szarvat visel a fején, mégis nyugodt és szelíd. Állítólag páfrányevő, de a főtt kukoricát és a gumicukrot sokkal jobban szereti. Aztán itt van Nyamm. Ő tirex. Nagyon erős, harcias és gyors, de nem a sok eszéről nevezetes. Húsevő, de bármit hajlandó megkóstolni, ami az útjába kerül. Kedvence a véres dinócsigolya és a téliszalámis zsemle. Különös ismertető jegyük még: mindketten nagyon picik. Hogy miért ekkorák, és hogyan kerültek a zsírkréta korból a mi világunkba, megtudhatjátok Berg Judit legújabb meséjéből, melyhez Kőszeghy Csilla rajzolt nagyon vicces triceraptoszokat, tirexeket, raptorokat, sőt, cinkeszauruszokat is. Kezdő olvasóknak is ajánljuk!

 

Két kis dinó Budapesten

 

Szerző: Berg Judit

Illusztrátor: Kőszeghy Csilla

Kiadó: Pozsonyi Pagogy (2012)

ISBN: 978-963-410-213-7

Korosztály: 5-10

 

 

A zsírkréta kor, egy bakis vulkános kívánság, és az első döbbenet után dinóink azon kapják magukat, hogy egy exprexcsordával, azaz vonattal haladnak Büdipest felé. A város zsúfolt, hangos és büdös (persze meg lehet szokni), ahol furcsa, kocka alakú sziklák meredeznek és rengeteg páncélos őslény halad az úttesteken. Később megtudták, hogy házakról és autókról van szó. Egy szerencsés véletlen folytán a dinószakértő Matyihoz kerülnek, aki szárnyai alá veszi az időutazó őslényeket. Matyi sok mindenre megtanítja őket, hogy eligazodjanak a modern világban. Eljárnak vele iskolába is és számtalan hasznos dolgot felszednek, aminek a későbbi utazásaik során még nagy hasznát veszik. Matyi megmutatja nekik a város nevezetességeit, elmennek a vidámparkba és az állatkertbe is. Kiderül, hogy a kis dinók is olyanok, mint az embergyerekek: szeretik a sajtburgert, kólát, fagyit, rágót, gumicukrot. Imádnak autókázni, tévézni, mobiltelefonozni, rajonganak Supermanért és a Csillagok háborújáért. De mindeközben fő céljukról sem feledkeznek el: a tervükről, hogy a zsírkréta korba visszajussanak. Egy nap aztán Matyiék osztálykirándulásra mennek, Szigligetre…

 

A KIADÓ SZINOPSZISA

Emlékeztek? Trikó és Nyamm, a két kis dinó a zsírkréta korból éppen Budapest felé tartott a vonattal, amikor elváltunk tőlük. Amikor végre megérkeznek, számtalan veszéllyel kell szembenézniük: megtámadja őket egy vérszomjas macska, kerülgetik a büdös autókat, és ráadásul a Hősök terén egy óriási szárnyas dinó les zsákmányára. Vagy mégsem? Még szerencse, hogy segít nekik eligazodni a mi világunkban Matyi, ez a kedves dinószakértő kisfiú. A kalandok során megismerik a dinók történetét és az iskolai életet, Budapest pár nevezetességét, sőt, egy osztályki­rándulásra is eljutnak, ahol a fekete lovaggal kerülnek szembe, és ki tud­ja, hol kötnek ki megint! A könyvet első olvasóknak is ajánljuk rövid fejezetei és fordulatos cselekménye miatt.

 

Kétkis dinó a középkorban

 

Szerző: Berg Judit

Illusztrátor: Kőszeghy Csilla

Kiadó: Pozsonyi Pagogy (2013)

ISBN: 978-963-410-110-9

Korosztály: 5-10

 

 

A legutóbbi részben a két kis dinó Badacsonynál a régi, kialudt vulkánnál mondták el kívánságukat, és sikerült is visszarepülniük az időbe…, de csak ötszáz évet. Kellett egy kis idő, mire a dinók felfogták, hogy a varázslat hagyott még további kívánnivalót maga után, és az őslények kora helyett a középkorba, Mátyás idejébe csöppentek. Ebben a részben egy lovászfiúval, Somával hozza őket össze a sors, aki magával viszi őket a királyi udvarba. Kalandból itt is bőven kijár nekik: részt vesznek lovagi tornán, vadászaton és persze sok-sok pazar lakomán. Ebből a részből kiderül, hogyan zajlott Budán a híres kutyavásár, honnan merítette Mátyás király az álruhás ötletét, és hogy mennyire volt igazságos király. Trikó itt vette első krónikás leckéit Galeott mestertől, akit nagy szerencséjükre elkísérhettek Itáliába, egészen a Vezúvig… 

De ahogy azt már megszokhattuk, egy kis baki miatt most sem otthon, hanem az ókori Krétán találják magukat…

A KIADÓ SZINOPSZISA

A dinós sorozat harmadik részében Mátyás király udvarába csöppenünk! Trikóval és Nyammal legutóbb egy szigligeti osztálykiránduláson találkoztunk, ahol is egy badacsonyi vulkán segítségével próbáltak meg visszajutni a zsírkréta korba. Csakhogy egy ilyen öreg vulkán már nem tökéletes: dinóink a reneszánsz korba kerülnek, és rögtön szereznek maguknak egy jó barátot Soma, a lovászfiú személyében. Később eljutnak Budára (és a híres-nevezetes, egyszeri budai kutyavásárra), sőt, még Itáliába is. Hogyan alakítja a történelmet Trikó és Nyamm, a két kis dinó? Milyen ötleteket adnak Mátyás királynak? Hogy találkozik össze és hat egymásra jelen és múlt? Szellemes, kalandos, izgalmas és vicces időutazás – kezdő olvasóknak.

 

Két kis dinó Krétán

 

Szerző: Berg Judit

Illusztrátor: Kőszeghy Csilla

Kiadó: Pozsonyi Pagogy (2016)

ISBN: 978-963-410-224-3

Korosztály: 5-10

 

 

Zsírkréta, vagy Kréta, ugyan, aprócska, icipici nüansznyi differencia, kérem! Jaj, vagy mégsem?!? Történt ugyanis, hogy a festői Itália és pompás ételeik után (akkor még nem volt pizza, se fagyi!) barátaink az ókori Krétára kerültek.

Megharapok mindenkit – acsarkodott Nyamm, a barátom, aki nagyon megharagudott, amikor rájött, hogy megint nem sikerült hazajutnunk.

Első útjukat megint a gyomruk vezérli, emiatt kerülnek bajba. Lakomázásuk közben ugyanis Nyammot fogjuk ejti Ikarosz, Daidalosz rakoncátlan fiacskája. A két dinó útjai ezzel elválnak és Trikó elindul, hogy kimentse bajtársát. Megismerkedik egy halász leányával, Szofival, aki segít neki bejutni a palotába, ahol Daidalosz, a király főépítésze is lakik. A palotában barátságot köt Ariadnéval (igen, a fonalas) és az éles eszű Trikónak sikerül rájönnie, hogy ebben a korban mindenki féli az Isteneket. Ezt aztán fel is használja céljaihoz. Nyammot végül sikerül kiszabadítania, de az igazi megmérettetés csak ezután vár rájuk. Ki kell jutniuk ugyanis a labirintusból (térkép és GPS nélkül!) és megküzdeniük a félelmetes bikafejű minotaurusszal (aki sajnos nem miniszaurusz, ahogy remélték). Bár a palotában királyi életük van, a dinók úgy döntenek, tovább állnak és csupaszlábú barátaik segítségével elindulnak Santorini tűzhányója felé…

Ezúttal azonban úgy döntenek, hogy mielőtt végleg hazatérnének, még újabb világokat fedeznek fel… A következő részben pedig már szelik is a tengert a sajtburger és kóla, na meg Superman és Yoda mester hazája felé… Vagy nem ennyire egyszerű?

A KIADÓ SZINOPSZISA

Ki ne emlékezne Trikóra (görög nevén Trikorsz) és Nyammra? Ők az időutazó kisdinók a zsírkréta korból. A Két kis dinó-sorozat negyedik részében Kréta szigetére érkezünk. És ha azt is eláruljuk, hogy Ariadné királykisasszony palotájában vendégeskednek, már azt is tudjátok, hogy ez nem a mai Görögország… Megismerkedünk az ezermester Daidalosszal, kelekótya fiával, Ikarosszal, és az is kiderül, hogy a palota egy labirintust rejt, mélyén a félelmetes Minotaurusszal. Még szerencse, hogy Trikónak olyan zseniális ötlete támad, melynek segítségével nem tévednek el a labirintusban. Hiszen csak egy fonalgombolyag kell hozzá! Kalandos, vicces és tanulságos időutazás az ókori Görögországba Berg Judittól, a Rumini szerzőjétől.

 

Két kis dinó felfedezi Amerikát

 

Szerző: Berg Judit

Illusztrátor: Kőszeghy Csilla

Kiadó: Pozsonyi Pagogy (2017)

ISBN: 978-963-410-338-7

Korosztály: 5-10

 

 

A két kis dinót spanyol honba, 1492-be repíti a vulkán varázsereje. A dinók hamar rájönnek, hogy egy apró porszem most is került a gépezetbe. Sajnos egy kicsit várni kell még a szuperhősökre és a pattogatott kukoricára, mert még fel sem fedezték Amerikát. Annyira, hogy még el sem indult Kolombusz hajója. Szerencsére a dinók (kis gasztronómiai kitérővel) hamar a dolgok sűrűjébe kerülnek, és miután – kicsit Trikós, kicsit Nyammos módon – segítenek a királyi pár döntésében, már szelik is a tengert Kolombusz hajóján India, azaz Amerika felé.

Útjuk egyáltalán nem veszélytelen. Potyautasként indulnak, de itt is hamar megkedvelik őket. A (túl)hosszú út során sok viszontagságon és egy rémes kalóztámadáson is átesnek, és amikor már pattanásig feszült a helyzet a fedélzeten… és Nyamm lehúz egy maflást Trikónak… kiderül, hogy a hirtelen természetű tirex csak egy szúnyogot csapott le. Egy szúnyogot a szárazföldről… Partot értek. De nem ám India, nem is Észak-Amerika partjainál, hanem a Bahamáknál – de ezt a dinókon kívül sokáig senki nem tudja. Az őslakosoknak – akit Kolumbusz indiánoknak nevezett el – aranyuk, a jövevényeknek pedig üvegeik vannak, amit boldogan elcserélnek egymással. De a tengerészek mohók, több aranyat akarnak és valami olyan indul el, amiben a dinók egyáltalán nem akarnak részt venni. Ideje, hogy tovább álljanak. Sikerül is eljutniuk a legközelebbi működő vulkánhoz, hogy újra kívánjanak… Mit? Hogy jussanak oda, ahol van barátság, szövetség, sok husi és vér (ezt Nyamm kérte), na meg Magyarország…

A KIADÓ SZINOPSZISA

Előbb potyautasként, később a Santa Maria legénységé­nek teljes jogú tagjaiként vesznek részt az expedícióban, hogy bebizonyítsák, a Föld gömbölyű, és kelet felé is el lehet érni Indiát. Vagyis: Amerikát, a sajtburger, a szupermen, a felhőkarcolók és Yoda mester hazáját. Vagy ez az Amerika még nem az az Amerika? Berg Judit vicces dínótörténetei tökéletesek minden kis­iskolásnak, aki szereti a dínókat, a kalandokat… no meg a történelmet!

 

Berg Judit Két kis dinó meséi szellemes és szórakoztató történetek, amelyek nagyóvodások és önállóan olvasó kisiskolások számára egyaránt élvezhetők. Dinók, izgalom, kaland és történelem egyben, sok-sok  humorral keverve. Ráadásul melyik gyerkőc ne szeretne titokban két ilyen kis barátot a zsebében? A történetek a mindenre kíváncsi gyerekeket nemcsak hogy a paleontológiába, de kicsit a történelembe is bevezetik, akik jó eséllyel később, iskolában is felidézik majd ezeket. Minden könyv elején egy rövid összefoglaló található a korábban történtekről, amiből bárki felzárkózhat, ha szükséges. A könyvek végén pedig egy kis történelmi tudástár, lexikon található, ami a legfontosabb fogalmakat magyarázza el gyereknyelven. A meséket Kőszeghy Csilla kedves illusztrációival élvezhetjük.

 

Ha további könnyű olvasmányokat keresel, olvasd el a kezdő olvasóknak szóló írásunkat, benne két népszerű sorozattal. Kicsit nagyobbak pedig biztosan szeretni fogják a 9-12 éveseknek szóló Abszolút könyveket, amiről ebben a cikkünkben írtunk.

Ha tetszett a bejegyzés, kérjük, ne felejtsd el lájkolni Facebook-oldalunkat is, hogy ne maradj le a legújabb toplistás gyerekkönyvekről! 

 

80%
Nagyon jó

Nagyszerű sorozat azoknak az ovis és kisiskolás gyerekeknek, akik szeretik a dinókat, kalandokat és a történelmet.

  • Tartalom
  • Illusztráció
  • Élmény

Honlapunkon a sütiket alkalmazunk. Ezzel kapcsolatban Adatkezelési tájékoztatónkban olvashatsz bővebben. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató